Irodalmi Szemle, 2008
2008/9 - Fónod Zoltán: Ötven év ...
Ötven év... lás során 89 179 volt azon magyarok száma, aki szlováknak vallotta magát, így őket eleve szlováknak minősítették. 1948 január 1-jéig további 193 415 személy kérvényét fogadták el.) Sem a béketárgyalások, sem a békeszerződés nem hozott szemléleti változást a csehszlovák politikában. Változást csak Sztálin és Rákosi 1948 elején tartott moszkvai tárgyalása, illetve a magyar párt 1948 júniusában küldött erélyes hangú jegyzéke jelentett. A jegyzék megtorlással fenyegette meg Csehszlovákiát, ha nem biztosítja a magyar kisebbség jogait. Nos hát, ennyit a történelemről... Azok kedvéért, akik a múltat már rég ezüstpapírba csomagolták, s meglepődnek azon, miért lelkesedett Fábry Zoltán az Irodalmi Szemlét indító „Ideje már bizony” című írásában. És talán magyarázat arra is, miért illetődtek meg azok is, akik az első nemzedék tagjaiként, szerzőként, szerkesztőként ott álltak a lap születése mellett, hogy tíz évvel a magyarkérdés rendezése után végre kiverekedjék egy szlovákiai magyar irodalmi lap helyét a Nap alatt. „Nagy dologról van szó, nagy elkésettségről: negyven év mulasztását kell pótolni, behozni, megszüntetni. Kis dolog: egy folyóirat, melynek léte vagy nemléte negyven év nehézségeit tükrözi. (...) Hány indulást éltem meg eddig? Mennyi volt és milyen volt? Indultak, indultunk és megrekedtünk... Végig egy lap sem bírta, 5-6 év a maximum. Indultunk és máris belénk fojtották a szót. Indultunk és lecsaptuk a tollat: megcsalat- tunk...” Aligha véletlen, hogy Fábry 1958 szeptemberében a „nyitottságot”, az „új eszmeáramlatok” befogadását tartotta meghatározónak a világnak ezen a „léghuzatos térfelén”. És ennek kiteljesítését remélte az új folyóirattól is. Mert a csalódások, a múlt megélt gyötrelmei is okítanak... „Tisztünk, testünk, lelkünk, vérünk és áramunk így lett a vox humana, az emberség hangja és szava ... Csodának tudtuk magunkat és a végén kisült, hogy csodabogarak voltunk.” „Embernek lenni, embernek megmaradni az embertelenségben: nagyobb, nehezebb, kötelezőbb és megtartóbb parolát senki nem mondhat, senki nem adhat” - írta Fábry, ötven évvel a Nyugat megjelenése után. A Nyugatot, persze nem említette senki, feltehetően új utakon, új csapáson, ösvényen akartak indulni azok, akikre a lapszerkesztés megtisztelő feladata hárult. S maga Fábry is, vélhetően a „minták” kelepcéjétől (meg egy polgári lap mintaként való említésének ódiumától) akarta megkímélni azokat, akik az új indulás, az újat akarás követei lettek. Az Irodalmi Szemle két emberöltőnyi élete ma már történelem. Valahogy úgy, ahogy Juhász Ferenc írja: Ami jövendőnk volt nemrég az most már szétrombolt emlék. Fölrobbantott Éden a Mindenség tenyerében. (Világító térszigetek, meteorzápor) Igaz persze a folytatás is: „A teremtés vagyok, az élet. / A megbocsájtás és ítélet.” Úgy kezdődött az Irodalmi Szemle történelme is, mint a mesék szegénylegényéé, aki erejét érezve bizonyítani akart. Nem kellett ugyan világgá mennie, a próbákat azonban ki kellett állnia. Hisz figyelmeztető volt a múlt is, azok a folyóiratok, elődök,
