Irodalmi Szemle, 2008
2008/8 - Gyüre Lajos: Az Új Magyar Museum
Az Új Magyar Museum dalmát művelő szerzői között a sárospataki Újszászi Kálmán református lelkészt vagy a miskolci múzeum igazgatóját, a kassai Szent Erzsébet-dóm történetének leghitelesebb ismertetőjét, Wick Béla szerzetespapot. Újszászy Kálmán „Mi bennünk a magyar” című cikkében nem kis bátorsággal veti fel a kérdést a faji elmélet virágzásakor, az „álja eredet” hangzatos jelszavaiban tobzódó politikai hőzöngések közepette. Józan egyszerűséggel mérlegre teszi: mi is a magyar bennünk, milyen az a „magyar” mentalitás, hogyan nyilvánul meg egzisztenciális kérdésekben. Megállapításai máig érőek, mintha csak most, frissiben hangzottak volna el. Figyeljünk csak: „...a magyar embernek mindig egzisztenciális ügye a sorsa, s vele szemben mindig negatív jellegű a magatartása. Világosan szemlélhető ez abban a sokak által megállapított tényben, hogy a magyar minden korban, minden vonatkozásban, továbbá akár mint egyes, akár mint nép, elégedetlen sorsával, ezért lázong, sőt ha teheti, egyenesen fellázad ellene... Ha a magyar múltjára néz, elégedetlen vele, ha jelenét éli, azaz jelen sorsához viszonyul, kesereg. Ha pedig jövőjére gondol, ha nem is kétségbeesett, de szkeptikus. A Kárpát-medencére gondolva, ahol nagy költőnk szerint élni, s halni kell, sohasem azt látja, hogy milyen előnyei származnak abból, hogy épp itt él, vagyis hogy milyen előnyei vannak sorsának, hanem mindig az kínozza, hogy milyen hátrányai vannak ennek. A Kárpátok sorsa így nem elsősorban bástya a magyar ember számára, amely megvéd, hanem fal, amely bezár”... És említenék még egy idézetet, mert szemléletében semmiképp nem lehet gondolkodás nélkül elmenni mellette, pedig ez akkor hangzott el - 1942-ben, amikor már füstölögni kezdtek Auschwitz kéményei! Ezt olvashatjuk: „...A magyar és a zsidó ember nem mint faj és faj állanak egymással szemben, hanem mint két homlokegyenest különböző magatartás... Ezért nem tud a magyar ember ebben a harcban embertelen, kegyetlen lenni.(Újszászy 1942-ben még nem láthatta a később bekövetkező magyar zsidótragédiát.) Tény azonban az, hogy ebben a vonatkozásban ma ilyen, eddig ilyen volt, s mivel a magatartás nem nevelés dolga, hanem gyökerei metafizikai mélytalajból táplálkoznak, a jövőben is ilyen lesz.”... Az Új Magyar Museum irodalmi rovata - annak ellenére, hogy a nagy elődökre hivatkozik - valljuk meg, a legszegényebb része a „folyóírás”-nak. A költők közül messze kiemelkedik Mécs László, akit egyes kritikusai Ady mellett emlegetnek, s irodalmi felolvasásaira zsúfolásig megtelt a Schalk-ház nagyterme, de még a Munkásotthon is, és más vidéki városoknak is szívesen látott vendége volt. A lapban közölt versei - érthetetlen okból nem kerültek be egyetlen kötetébe sem, valószínűleg ennek az lehet a magyarázata, hogy a már teljes dühében zajló II. világháború lehetetlenné tette a könyvbe való versek összegyűjtését, a háború utáni meghurcoltatása a költőnek pedig már nem kedvezett a versek kiadásának. Emellett közrejátszhatott az a tény is, hogy az „Új Magyar Museum”-hoz való hozzájutás útja is bezárult a költő előtt. Tehát úgy is felfoghatjuk - mint ahogy Fábry mondta Adyval kapcsolatban - mindig lesznek ismeretlen Ady-versek, mint ahogy az be
