Irodalmi Szemle, 2008

2008/8 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (24) (Juhász Ferenc 1928, tanulmány)

Magyar lira és epika a 20. században (24)

mény, hanem a folyamat! Juhász Ferenc lírája ettől kezdve a vers keletkezését is magában foglalja, ahogy Szentkuthy Prae-je is a Prae keletkezését. Talán ez a legfontosabb ismérve Juhász Ferenc költészeti forradalmának, ez váltotta ki az értetlenkedést lírája körül. Embertelennek is nevezték ezt a lírát, ami szalonköltők sznob nyafogásának tűnhet leginkább, hiszen Juhász Ferencnél a makro- és mikrokozmosz metszéspontjában éppen hogy az ember áll. S mindig szemközt az emberi lét nagy 20. századi kihívásaival: az elidegenedéssel, dehumanizálódással, az embert létében fenyegető civilizációs kataklizmákkal, az atomháború rémével stb. (A Szent Tüzözön regéi, 1970). „Az eposzban tehát nem a műforma vonzza, hanem a teljes világkép kifejezése.”(2S>

Harc a fehér báránnyal. Az 1956-os forradalom leverését követően, Nagy Lászlóhoz hasonlóan, Juhász Ferenc is hosszú időre elhallgatott, hogy aztán 1965- ben ő is előrukkoljon az évtized egyik legnagyobb hatású verseskötetével (Harc a fehér báránnyal), melyben, Kulcsár Szabó Ernőt idézve, „a nyelvi magatartássá lett belső drámaisággal hozta meg az 1945 utáni magyar líra egyik legjelentékenyebb fordulatát”.(29) Ebben a kötetben olvasható a tíz évvel korábban, Bartók Béla halálának tizedik évfordulójára írt hosszúverse, A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából, amelyet a költő a Cantata profana irodalmi párdarabjának szánt. Ez a román népballadára épülő, párbeszédes, polifon szöveg, az archaikus és modem világ szembeállításával, a kiszakadás/elszakadás drámáját beszéli el, egy örök történet 20. századi változatát teremtve meg. Hiába az édesanya könyörgő-hívó szava, a gyerekkor elveszett édenébe nem lehetséges a visszatérés, bármennyire fájdalmas is ezt tudomásul venni.

Anyám, édesanyám, nem mehetek vissza,

száz sebem kiforr színarannyal,

naponta lerogyok, száz golyó szügyemben,

naponta fölkelek, százszor teljesebben,

naponta meghalok három-milliárdszor

szarvam minden hegye kettős-talpú vas-villanyoszlop,

szarvam minden ága magasfeszültségű-áramvezeték,

szemem nagy kereskedelmi hajók kikötője, ereim fekete kábelek,

fogaim vas-hidak, szívemben tajtékzanak a szörnnyel hemzsegő tengerek

minden csigolyám nyüzsgő nagy-város, füstölgő kőbárka a lépem,

minden sejtem nagy gyár, atomom naprendszer,

heregolyóim a nap-hold, a tejút gerincvelőm,

az űr minden pontja testem egy-egy része,

galaktika-fürtök agyam egy sejtése.

Ebben a rövid részletben a Juhász Ferenc-i versnyelvet mintegy a formálódása folyamatában figyelhetjük meg. Nevezetesen, hogyan tágítja-növeli egyetemessé, az emberiség, a világmindenség mítoszává az ősi balladai alaptörténetet, a kisza-