Irodalmi Szemle, 2008
2008/8 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (24) (Juhász Ferenc 1928, tanulmány)
Grendel Lajos Juhász Ferenc újszerű versbeszédének három fontos karakterjegyét emeli ki Bodnár György, a költő életművének talán legavatottabb ismerője. Ezek: „a költői jelzés felcserélése a természettudományi ihletésű részletes megjelenítéssel”. „A mikroszkopikusan részletező látás leíró képet tükröz, de a leírt mikrovilág olyan szokatlan és ismeretlen, hogy víziónak tetszik.” Továbbá, hogy „A tékozló ország igazi stílus meghatározója az önállósult költői kép.”1261 A tékozló ország mérföldkő Juhász Ferenc pályáján, a benne megteremtett áradó (bírálói szerint burjánzó), látomásos stílus meghatározza a költő versbeszédét nemcsak a következő években, hanem évtizedekben is. Nemkülönben kozmikus létszemlélete, a világ mikro- és makrokozmoszának egybejátszása. . .nem a belső folyamatok eredményét közli, hanem magát a folyamatot” - írja Bodnár György127'. S alighanem ez a körülmény a magyarázata a Juhász Ferenc költészete körüli félreértéseknek (s itt nem elsősorban a politikai-ideológiai természetű gáncsoskodásra gondolok). Ez a költészeti stratégia nem közelíthető meg sem a képviseleti líra, sem a folklór, de az elvont tárgyiasság esztétikája felől sem. Amikor Németh László Szentkuthy Prae-jét méltatva arról beszél, hogy benne az író a formával viaskodik, akkor ez részben elmondható Juhász Ferencnek A tékozló országot követő lírájáról is. Mert A tékozló ország inkább csak kezdet, elrugaszkodási pont ebben a lírában, ahonnan azonban nincsen visszaút, hiába könyörög a költő maga is „középszerért”. Hallgasd meg végre panaszom: e terhet én már nem bírom. Bennem a mindenség delel, az űr csöndjével és fényivel. Es én már úgy érzem magam, mint anya, a boldogtalan, hisz szülni régen joga van: magzatának már foga van! De nem jön meg a fájdalom és fuldoklik és nyög nagyon, s benne szakállt eresztve nő homlokáig a csecsemő. (Könyörgés középszerért egy éposz írása közben) De ez a vers már a költő következő kötetéből, A virágok hatalmából (1955) való, amely számos más emlékezetes verset is tartalmaz (Rezi bordal; A halottak é- posza; Krisztus lépesméze stb.) „Bennem a mindenség delel” - írja, s ennél pontosabban talán nem is határozhatná meg költői helyét, szerepét, attitűdjét. Rímel ez a sor József Attila híres sorára „a mindenséggel mérd magad”-ra, de eltér is attól, hiszen nála a mindenség nem kívül, hanem belül van. Vagyis újfent: nem az ered
