Irodalmi Szemle, 2008
2008/8 - Koncsol László: Cseppben a tenger (Csáky Pál Harmatos reggelek álmai című dokumentumregényéről)
Koncsol László teszi a kérdést: „Ó, isteni fáraó, miként lehetséges ez, húsz évig élni egy sötét üregben, étlen-szomjan, egy tevével?” - „Ez úgy volt, fiacskám, hogy amit a tevém poty- tyantott, azt megettem én, amit én pottyantottam, megette a tevém. Ezt neveztem én el odabent, tépelődéseim közben a tervszerű egyiptomi hiánygazdaságnak.” Eötvöst idéztük, hát kanyarodjunk vissza őhozzá. Minden diktatúrára diktatúra válaszol, mondja a kiváló magyar arisztokrata író, politikus, gondolkodó. így volt ez mindig a világtörténelemben, Kun Béláék után is, Horthy első hónapjaiban, és nem csoda. Ütésre ütés a válasz. Elgondolni is szörnyű, mi lett volna az országból, ha tagköztársaságként Szamuelyékkel és a Lenin-fiúkkal Sztálin uralma alá kormányozzák. Hál’istennek 1989 után másként fordult a kerék, a fiatal demokrácia bölcs volt és megbocsátó, s vértelen forradalmat kívánt. Ezáltal ma egymás mellett, egymást mosolyogva köszöntő szomszédokként élünk azokkal, akik kinyírtak, szemmel tartottak, le- és kihallgattak, jelentgettek bennünket. Ők kapják a nagyobb nyugdíjat, s mi, akiket a falanszter műhelyeibe löktek, egy szót sem szólunk ellenük. Ismerjük őket, nevük listákon, tetteik írott emléke a bukott rendszer intézményi levéltáraiban olvasható, s beérjük annyival, hogy tudunk és írunk róluk, kódolt nevekkel, mert az ember természete olyan, hogy ismeretekre vágyik. A Ramzesz- viccet egy magyarországi író barátomtól hallottam, nem is sejtettem róla, hogy jelentések tucatjait írta másik kiváló barátunkra, pályatársára a megfelelő ügyosztálynak. Sajnálom, sokat köszönhetek neki, valószínűleg a titok kipattanása vitte őt idő előtt a sírba. R.-t is sajnálom, tehetséges ember volt, s együtt bukott gazdaszervezetével. Akik túlélték a falansztereket, akár úgy, mint Michelangelo, akár mint a táborparancsnok „aggastyánok”, olyanformán jártak, mint a két etelközi népcsoport, a magyarok és a besenyők: az utóbbiak elpáholták az előbbieket, akik idemenekülve hazára találtak. A győztes besenyőket azonban száz év múlva a bizánciak és a kijeviek leverték, s maradék népességük egyetlen menekülési útvonala a Kárpát-me- dence, a magyarok hazája volt. így zajlik a népek és az egyének élete. Ha Etelközben a magyarok győznek, ma nem vagyunk itt, és egyikünk sem látja 2008 júliusának felhős-szeles égboltját. S hol vannak a besenyők? Emlékük a könyvekben, vérük egyebek közt a csallóközi magyarok vérében. Rengeteget összelocsogtam Csáky Pál dokumentumregényének ürügyén, de remélem, a látszat ellenére sem szakadtam el tőle. Azt mondtam, hogy cseppben a tenger, egész történelmünk, a felvidéki magyarság történelme benne zúg, s a képzettársítások láncolatán minden pontjából elindulhatunk valamerre, akár közösségi, akár saját múltunk dolgai felé. Köszönjük Újváry László igazgató úrnak, hogy mindezt, mint Móricz Zsigmond boldog embere, elmesélte, és Csáky Pál vegyészmérnök, író, politikus barátunknak, hogy lejegyezte, és könyvbe foglalta. Emlékezni és hivatkozni fogunk rá. (Madách-Posonium, 2008)
