Irodalmi Szemle, 2008
2008/8 - Százdi Sztakó Zsolt versei (Cinikus kérdés, Istennel feleselve, Elhagyottság)
Százdi Sztakó Zsolt versei Rontsak műveden, ezt akarod? Nem lehetek szép szavú papod, nem vezethetem nyájadat, hisz elborít az áradat. És állom még a te harcod, bár fizetek súlyos sarcot, de legyőzve még nem vagyok, a hitem erős és konok! Elhagyatottság Száz szerelem is elmúlik, Hiábavaló érzés mind, Ember az égre feltekint, Aztán lemondóan legyint. Élet halál mellé bújik, kicserepesedett a szánk, égbe nem hallik imánk, hiába mondjuk, hogy „Miatyánk!” Az Istentől távol létezünk, meddő remeteségben vagyunk, mint nyöszörgés hangzik jajunk, csak kegyelmedben bízhatunk. Két űr közt semmiben lebegünk, múltban jelent s jövőt keresünk.
/
