Irodalmi Szemle, 2008
2008/6 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Aich Péter: Perben a civilizációval (Csóka Ferenc: Tíz golyó Isten szívébe c. kötetéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE elárulni s a sikerek halványodnak, már csak a puszta hatalom marad, amelyet politikai eszközökkel és titkosrendőrséggel tartanak fenn; ám ezt is csak korlátozott ideig lehet tenni, s a rendszer összeomlik, vagy elvetik. ” Mert mindig ez történik: valamilyen módon megszerezni a hatalmat, vagyis megbuktatni azokat, akiknek hatalma nem tetszik - a forradalmár szemszögéből a hatalommal visszaélőket, igazságtalanokat, tehát a rosz- szakat és bűnösöket, s egy új, szebb világot teremteni. Akifogás (vagy fellengzősebben: a filozófia) ehhez sokféle lehet, mindig adódik valami. Csóka Ferenc könyvében a véletlen szállítja az okot: a szigetet, ahol hőseink hajótöröttek, számukra teljesen primitív lények lakják, s ha már egyszer elindultak egy szebb, demokratikus világot teremteni, kapva kapnak az alkalmon, s itt fognának hozzá - ha ugyan volna mivel. Mert minden tulajdonuk egy pisztoly és a hozzá való tíz golyó, valamint eléggé zavaros elképzelésük arról, hogyan hajtsák ezt végre. Meg persze az empátia teljes hiánya... A helybeliek ugyanis elégedettek, a szükség semmijeiét nem mutatják, ám ezt az önjelölt demokraták nem veszik észre. És van még bennük jócskán a Diktatóriából származó beidegződéseikből, amelyektől képtelenek szabadulni. A kisregény a tíz golyónak megfelelően tíz fejezetre oszlik, ezen belül az első és utolsó kivételével további két részre: az első rész a civilizátorok szempontjából, a második a szigetlakok szempontjából mondja el a történteket, míg az első fejezet csak az előbbiek, az utolsó (tizedik) pedig csak az utóbbiak szemszögéből. így tulajdonképpen egy és ugyanazon történet párhuzamos, egymástól eltérő, de egymást kiegészítő előadását kapjuk, sajátos magyarázó filozófiai részekkel, megkapó természetleírásokkal. Kár, hogy a két főhős magasztos nyelvezetü párbeszédét félvezető mondatokba oda nem illő szleng kifejezések keveredtek. A szerző nyilván az abszurdumot kívánta ezzel hangsúlyozni, ám erre más eszközök is léteznek. Érdekesek a filozófiai kitérők: a szerző itt állítja szembe egymással a civilizáció „vívmányait” és a kultúrát, miközben azonban több figyelmet is szentelhetett volna a tettek motivációjára és elfogadhatóságára. Van ugyanis egy problematikus ellentét: a szellemet képviselő lények primitívek, csak vannak; boldogok ugyan, de ezenkívül semmilyük sincs, még kultúrájuk sem, vallásuk pedig inkább hasonlít a kezdetleges naturista elképzelésekre, mint panteizmusra. Elégedettségük annak természeténél fogva sztatikus, s csak akkor mozdulnak, amikor ez veszélybe kerül. Ezzel szemben a hajótörötteknek indokoltabb a motivációjuk: nekik sincs ugyan semmilyük (a pisztolyon kívül), de tudják, hogy létezik egy csomó dolog, amely nélkül el sem tudják képzelni az életüket. Ilyen tudat a szigetlakokban nincs, csak a vezetőjükben - ami bizonyos értelemben ellentmondás, mert honnét az a kivételes mélység, amely a többiben nincsen meg, s nem is tételezhető föl, hiszen gondolkodásával, fölfogásával egyértelműen kimagaslik társai közül, s csak így lehet a civilizátorok méltó partnere (ami egyúttal bukásának föltétele is). Mindenki tehát a saját tudata szerint kíván élni, saját életmódját szeretné érvényesíteni, továbbvinni. S bár a hajótöröttek pálfordulása sem elég meggyőző, mégis érthető: a deklarált demokratákból ugyanis elég gyorsan diktátorok lesznek — pontosan olyan ütemben, ahogy azt előbb Hugh Trevor-Roper megfogalmazásában láthattuk. Meg sem kísérlik, hogy megértsék új környezetüket, azonnal kész menetrendet rögtönöznek tévedhetetlenül arról (mindez jellegzetes diktátortulajdonság), hogyan fognak civilizálni. A bennszülöttek teljesen erő
