Irodalmi Szemle, 2008
2008/6 - Gál Sándor: Az Egy és az Egész (2) Égi harmat (elbeszélés)
Az Egy cs az Egész csendesség volt a határban, mintha nem is aratás ideje volna. Más nyarakon ilyenkor már javában pengtek a kaszák, dőlt a rendre vágott gabona, mozgott a föld is. Most azonban hallgatás nehezedett a folyóra, a folyó menti dombok vonulatára, a keskeny és szélesebb árpa- és búzaföldekre, a zölden nyújtózkodó kukoricásokra, gubancos szőlősorokra, s a Meggyesi pusztára is, amely itt állt, közel a Zsidófődek szomszédságában, amerre a Juci vontatta kocsi haladt. A kocsi fenekében a kislány aludt, dun- din és szőkén, akár egy festett angyalka. Nyugodt baba volt, evett és aludt, aludt, és evett, szívta anyja melléből a tejet, mint egy kicsi istenke. Az árpaföld végén, az út mellett vastag törzsű akácfa szunyókált. Árnyékában álltak meg a kocsival. Kifogták a lovat, a saroglyához kötötték. Délig nyugodtan telt az idő. Két rendet sikerült levágni. Ezt követően leültek a fa árnyékába pihenni, megszoptatni a kicsit. Nem volt valami nagy meleg, jó gabona érlelő nap járt felettük, pedig csak itt-ott úszott nagy lustán az égen egy-egy pocakos bárányfelhő. A kislány csakhamar jóllakott, és szokásához híven nyomban el is aludt. A saroglyához kötött Juci hirtelen felhorkant, felkapta a fejét, s idegesen forgatta a füleit.- Hő, Juci, nyughass... De a ló nem nyugodott meg. Rázta a fejét, és idegesen kapált a lábával.- Na, Juci, mi lelt?...- Valami zúg. A hangok valami mérhetetlen magasságból érkeztek, egyre erősödve, egyre bővebb hullámokban.- Repülőgépek. Nézd, milyen picinykék! Felettük rendezett, ék alakzatban nehéz bombázógépek repültek északnyugati irányba. Mellettük, körülöttük pedig parányi vadászgépek villogtak, hol megelőzve a rajt, hol elmaradva tőlük. Cikáztak, suhantak a lomha, zárt alakzat körül, fürgén, köny- nyeden, játékosan. Pontosan a fejük felett húzott el a raj, sokáig nézték a dübörgő gépeket, már sajgott a tarkójuk, de csak nézték, nézték a masinákat, ahogy lassan távolodtak az égen. Amikor elült a zúgás, ismét dolgozni kezdtek. Délutánra az árpa markokban feküdt a tarlón. Csak most ebédeltek. Ahogy lassan fogyasztották az ételt, ismét feldübörgött a magasság. Megint bombázógépek szálltak a magasban, az előbbiek nyomában, de ezek már nem repülhettek át felettük olyan nyugodtan, mint az előbbiek. Odafönt megkeveredett minden. Valahonnan gyors vadászgépek érkeztek, megtámadták a bombázókat, s a tiszta ég mennydörögni kezdett, mint nagy vihar idején. A bombázók zárt rendje azonban nem bomlott fel, csak terhüktől szabadultak meg az őket ért támadáskor. Apró pontok váltak le róluk, és fütyülve-sivítva zuhantak az aratásra érett mezők felé, s ahol földet értek, meghasadt a föld, szétszakadt, szertefröcs- csent, szétömlött dübörögve, lángot és füstöt verve. A saroglyához kötött Juci kitágult orrlikkal nyerített, a kislány pedig felsírt. Amikor a magasság elcsendesedett, a föld felett fekete, piszkosszürke füst go- molygott, odébb, a domboldalon égett az egyik búzatábla, s körös-körül mély, fekete lukak tátongtak. A learatott árpaföld túlsó végén is kettő, közel egymáshoz, s a marok
