Irodalmi Szemle, 2008

2008/5 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Pomogáts Béla: Otthon a hazában (Jegyzetek Skultéty Csaba Vasfüggönyökön át című könyvéről)

KÖNYVRŐL KÖNYVRE mi embereket neveltek, de ők maguk széles néprétegeket nem hatottak át. Az akkor ifjú Skultéty Csaba - aki később a Szabad Európa Rádió munkatársa lett - nyolc­van év elteltével hasonlóan fogalmaz a kárpátaljai viszonyokat illetően a Nyugati magyarság utolsó, 2007. decemberi számában: „A cseh politika középpontjában a szlávosítás, főleg a ruszin népnek a magyarságtól való leválasztása állt. De folyt a magyarság belső megosztása, így a törvényesen működő kommunista párt segítsé­gével.” Popély Gyula történészi trilógiája élvezetes és tanulságos munka. Nagy szak­mai hozzáértéssel, mindig hiteles forrásokra, bőséges levéltári anyagra támaszkod­va mutatja meg az első republikát körüllengő, a felvidéki magyarokban ma is élő illúziók mögött a valóságot, a masaryki hatalom machiavellisztikus cinizmusát. Trilógiája Prága és Pozsony cselédlépcsőinek sötét titkait tárja fel: népirtás az isko­lapadokban a leghatékonyabb. Tamáska Péter Otthon a hazában (Jegyzetek Skultéty Csaba Vasfüggönyökön át című könyvéről) Skultéty Csabával valamikor a nyolcvanas években (tehát még a rendszevál- tozás előtt) ismerkedtem meg, jól emlékszem erre, az Egyetemi Színpad egyik iro­dalmi estjének szünetében. A Színpad akkoriban a szabadabb szellemű kulturális mozgalmak egyik otthona és műhelye volt, magam gyakran tartottam bevezető elő­adásokat, mindenekelőtt erdélyi írók vagy éppen Szabó Dezső és Illyés Gyula em­lékét idéző pódiummüsorok előtt. Skultéty akkor már, emlékezetem szerint, nem tartozott a müncheni Szabad Európa Rádió állományába, így kaphatott Magyaror­szágra beutazási vízumot. Ismeretségünk mindazonáltal a kilencvenes években bontakozott ki igazán, részben a Pax Romana nevű nemzetközi katolikus értelmisé­gi mozgalom hazai megtelepedése következtében, amelynek Skultéty Csaba egy időben, még az emigrációs években, az elnöke volt, részben a kisebbségben élő ma­gyarság iránt tanúsított közös érdeklődésünk és elkötelezettségünk miatt, amely több alkalommal is összehozott bennünket a határon túl élő magyarság kulturális összejövetelein, például Ungváron, ahol az akkoriban (a kilencvenes évek elején) megalakult Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége és az ottani magyar ki­sebbségi kutatóközpont rendezett tudományos konferenciát. Barátságunkat ezek szerint elősegítette és erősítette közös érdeklődésünk a kassai, ungvári, kolozsvári magyarság közösségi élete és kulturális tevékenysége iránt, és most, ahogy olvasgatom Skultéty Csaba új (nem egészen új, minthogy egy jó esztendeje tartozom azzal, hogy néhány szót írjak róla), Vasfüggönyökön át című

Next

/
Oldalképek
Tartalom