Irodalmi Szemle, 2008
2008/5 - Milan Rúfus: A kis húga (vers) (Pereszlényi Sándor fordítása)
A kis húga „Megteszek mindent, amit kívántok, csak anyánk nyerje a nyugalmát vissza. Nem tudja, lelke majd hol pihen meg, mert haragjától vagytok átkozottak „Nem anyánk volt az oka mindennek. Ez a mi bűnünk, mi voltunk a rosszak.” Megígérte, megegyeztek benne. Örültek neki, de mégis féltették. Hogy a hallgatást jobban viselje, a kis húgát egy odvas fába tették. Az odúból nézett a világra, hallgatva sóhaját, kacaját mélán. A törzs befogadta és vigyázta. És mint a fatörzs, csak állt csendben, némán. Mint fa a viharban, türelemmel állt szándéka mellett sziklaszilárdan, hallgatagon, kitartóan, csendben. Felette fény lengett és halk madárdal. Pár év múltán egy király egyszerre meglátta a törzsben gyönyörű fejét, és pillanatig sem késlekedve, elvitte őt haza mint szerelmesét. A leányka csendesen mosolygott, hallgatagon kelt és tért nyugovóra. Ha szólította, egy szót sem mondott. Szótlanul szállt be hozzá a hintóba. Bátyjaira csendben emlékezve némán esküdött, ahogy tőle tellett, és fátyolban, fehéren, remegve mint a nyírfa állt ifjú férje mellett. A fényes égboltot nemsokára felhők takarták, változott a helyzet. A király harcban, s amíg otthon várta, a világra jött egy gyönyörű gyermek.
