Irodalmi Szemle, 2008
2008/5 - OZSVALD ÁRPÁD EMLÉKÉRE - Fónod Zoltán: Szülőfaluja őrzi Ozsvald Árpád emlékét - Duba Gyula: Ozsvald Árpád hazatér (ünnepi beszéd)
Duba Gyula pen az út ketdetén voltunk, amely az irodalomhoz vezet. Magunkkal vittük faluvilágunkat, a gyerekkort és a fiatal éveket, mintegy a sorsunk lett a filozófiánk! Erre a történelem is kényszerített, de magunk választottuk. O poéta doctusi alkat volt, tanulva fejlődő költő, indulását gyerekkora világa határozta meg, a nemesoroszi valóság. Mintegy önmagával együtt vitte be az irodalomba gyerekkorát, szülőföldje mitikus elemeit és a népi mesevilágot emelte költészetté. így lett alkotóerői elemi része a felidézés, a visszatekintés, az emlékezés! Lírájával mintegy a „múló idő nyomába” eredt. Amikor elmúltak az ötvenes évek és az irodalom egyre reálisabb utakra tért, megállapítottuk, hogy Ozsvald Árpádot, kor- és pályatársaitól eltérően, szinte alig érintették a korábban burjánzó esztétikai sémák és politikai közhelyek. Az ideológiaijelszavak idején is arról szólt, költőien és érthetően, amiről a sorsunk és az életünk beszélt. Az egykori faluvilág igézete tehette, a Garam menti valóság emlékezett. Az emlékeket ugyan „megszépítheti” az idő, de igazságuk nem vész el, hiszen bennünk él. Ezért lehetett, hogy amikor a sematikus irodalom idején a versekben gyárak épültek és traktorok dübörögtek, Ozsvald költeményeiben „Kucsmát húznak a házak,/ s este csendes alázat / ül a havas fák tetején” „s a tejet hordó asszonyok / szoknyája a hóba ér.” A gyerekkori látványból költői kép lett s az egykori valóságból lírai érzés. Amikor emberekre gondol, anyja, ángya jut eszébe meg a szomszéd öreg Ozsvald Pál, a vén huszár, akinek „fehér bajuszát a halál / már pödörgeti a föld alatt”. A múltidézéssel olyan értékkel gazdagította költészetét, mely esztétikai elem mindig is éke s gyakran értelme a versnek, nevezetesen a mély és hiteles érzésekkel! S ez így törvényszerű, hiszen az emlékezés és az érzések vonzzák és erősítik egymást, mintha tejtestvérek lennének. Az ő verseiben később is megmarad ez az érzelmi telítettség, amikor a gondolatiság felé emelkednek, és legendák meg mítoszok hatása történelmi motívumokkal árnyalja és gazdagítja őket. Sajátos táj az Alsó-Garam mente, nem olyan hangsúlyos vidék, mint a Csallóköz vagy a Mátyusföld, mint Gömör vagy akár a Bodrogköz. De vannak jellegzetességei, például hogy a Garam keleti felén, a mi oldalunkon nem visz vasút, vonat sosem járt erre, s ez mintegy zártabbá tette a népéletet, kevésbé engedte megnyílni a világ felé. Szinte ezredév óta a Garam mentén vezettek az utak Esztergomból az északi bányavárosok felé, kereskedők és hadak útjai vittek erre, nem véletlen az sem, hogy negyvennégy telén hónapokig állt itt a front, és a hadseregek a folyó jege felett néztek egymással farkasszemet. De a háború utáni tragikus évek is megtették a magukét, éket vertek a táj, a falvak életébe és megbontották a vidék egységét. Mindennek nyomára lelünk Ozsvald műveiben. Ott találjuk a Szikince parti fűzfák című versében, melyet „Három magyar partizán” emlékére írt. Vagy az Emlékszem jóiban, arról, hogy 1945 telén „Menekültünk, két sovány, éhes / tinóval, nyítt a rossz szekér,/ s belénk vájta fagyfogát a tél”. A történelem nem holt ismeretanyag, hanem élő erő, nem adatokkal tanít, hanem élményekkel és tapasztalatokkal oktat keményen, a sorsával formálja az em-
