Irodalmi Szemle, 2008
2008/4 - MÚLT ÉS EMLÉKEZET - Vígh Károly: T. G. Masaryk és a magyarok
Vígh Károly litikának a megbélyegzésében. Ez azonban nemcsak emberi jogom, hanem emberi kötelességem is volt.” (T. G. Masaryk: A nemzetiségi kérdés. Bratislava, 1935, 1921. 1.) A politikai, diplomáciai csatákban teljes győzelmet aratott Masaryk éppen akkor tért haza Prágába és látott hozzá államfői teendőihez, amikor az egykori eszmetársait is magában foglaló magyar polgári demokratikus rendszer súlyos válságát élte. Károlyi, Jászi és társai azonban nem csupán a wilsonizmusban csalódtak, hanem a tegnapi elvbarát Masarykban is, aki semmiféle erkölcsi vagy politikai segítséget nem nyújtott a súlyos bel- és külpolitikai bajokkal küzdő Károlyi-rezsimnek. Viszont egy csapásra megváltozott a helyzet Prágában, amikor 1919 tavaszán a tanácshatalom, a magyar proletariátus ragadta magához a hatalmat Magyarországon. Masaryk ugyan - a forradalmasodé cseh munkásságra való tekintettel - 1919. április 3-án nyilvánosan biztosította a szocialista vezetőket, hogy szó sem lehet a Magyar Tanácsköztársaság elleni intervencióban való részvételről, közben a prágai hadügyminisztérium antant tisztek irányításával titokban dolgozott a támadás előkészítésén. A cseh polgári sajtó pedig a magyar fegyveres támadásokról szóló koholmányokkal befolyásolta a közvéleményt az intervenció érdekében. Ismeretes, hogy erre az intervencióra csakhamar sor került, és jellemző a cseh burzsoázia étvágyára, hogy Salgótarjánon kívül Vác és Miskolc Csehszlovákiához történő elcsatolását is tervezte. Egy 1954-ben publikált titkos cseh okmány szerint maga Masaryk így fogalmazta meg a Magyar Tanácsköztársasággal szembeni nagy- ratörő céljait: 1. Elfoglaljuk a dunántúli területek ránk nézve fontos körzeteit... 2. Az Ipolytól kezdve a Duna mentén egészen Vácig és innen egyenes vonalban a demarkációs vonalig. 3. Elfoglaljuk Budapestet, és kényszerítjük a magyarokat, hogy minden kárt és költséget fizessenek meg. Előlegképpen mozdonyokat, vagonokat, a dunai flottillát és hadianyagot veszünk el tőlük. Ezeket a terveket természetesen jóváhagyatnánk az antanttal... (Okmányok T. G. Masaryk nép- és nemzetellenes politikájáról. Bratislava, 1954, 50-53. 1.) Más kérdés, hogy az antant által is támogatott cseh imperialista mohóság terveit csírájában meghiúsította a Magyar Vörös Etadsereg, amely a diadalmas északi hadjáratban Bártfáig űzte a csehszlovák ellenforradalmi csapatokat. A trianoni békeszerződés megkötése utáni években - a fentiek ellenére — mégis csak Masaryk volt az, aki békülékeny hangnemet igyekezett megütni Magyarország és a Csehszlovákiához csatolt magyar kisebbség felé. „Nemcsak megértem a magyarokat -jelentette ki -, hanem együtt is érzek velük. Teljesen érthető, hogy fáj - igen, ismétlem, hogy fáj nekik -, hogy történelmi nevezetességű ezeréves hazájuk összeomlott. Ezen azonban nem lehet változtatni. A magyaroknak bele kell nyugodniok. A mai helyzethez kell alkalmazkodniok, ha ebben az államban akarnak élni. (T. G. Masaryk: A nemzetiségi kérdés. I. m. 195. 1.) Masaryk úgy vélte, ha a magyarok elvetik a régi, Szent István-i állameszmét és elfogadják a status quót, akkor könnyen kiegyezhet velük. Jól ismerve a régi Monarchia gazdasági egységét, azonban kijelentette: „az ezeréves együttélés nyomait sem lehet egyszerűen eltörölni”. (T. G. Masaryk: A nemzetiségi kérdés. I. m. 193.1.) Ugyanakkor
