Irodalmi Szemle, 2008

2008/4 - MÚLT ÉS EMLÉKEZET - Vígh Károly: T. G. Masaryk és a magyarok

T. G. Masaryk és a magyarok a csehszlovák-magyar határokról és a nemzetiségi kérdésről egymásnak ellentmondó álláspontot képviselt. „Elismerem a nemzetiségi elvet és az önrendelkezés jogát; de az adott közigazgatási viszonyok mellett a nemzetek keveredése révén adott határaink van­nak...” -jelentette ki. Majd néhány sorral lejjebb így fogalmaz a nemzetiségi kérdésről szóló - többször idézett - munkájában: „Amennyiben közös határaink vannak százados ellenségeinkkel... kötelességünk a tartós béke érdekében, hogy amennyire csak lehet, nekik kedvezőtlen stratégiai határaik legyenek.” (I. m. 179. 1.) Az önrendelkezési elv hangoztatása egyfelől, majd a stratégiai határok nyílt megvallása másfelől a „százados ellenséggel” szemben, békésen megfér Masaryk koncepciójában. A stratégiainak minősített csehszlovák államhatárok védelmében furcsa módon még a magyar nemzetiség érdekeinek is tekintette elcsatolásukat az anyaországtól. Úgy vélte, hogy a magyar kisebbség kulturálisan nyert a „prevrat”-tal, az államfordulattal. Szerinte ugyanis a kisebbségi helyzet „nagyobb aktivitásra vezet és a más környezet­ben, a más kultúrájával való érintkezés az életet gazdagabbá teszi”. Feltevésének meg­erősítését látja Móricz Zsigmond nyilatkozatában, aki a köztársaságban tett látogatása után azt írta, hogy Csehszlovákiában „újarcú magyarokat talált: szociálisan és kultúrá­ban európai magyarokat”. (T. G. Masaryk: A nemzetiségi kérdés, I. m. 190. 1.) Masaryk koncepciójában a legteljesebb mértékben összefért az imperialista békék révén létrejött, sok helyütt általa is stratégiainak minősített határok védelme az anyanyelv­ről és a nemzetiségi jogokról vallott humanista, demokratikus megfogalmazásokkal. Ma is időszerű megállapításai közül idézhetjük például, amit a nyelvről szólva így fejezett ki: „Egy nemzetnek nyelvétől való megfosztását a lelketlen materializmus és a politikai me­chanizmus barbárságának tartom.” (A nemzetiségi kérdésről. 1. m. 61.1.) Talán a legidőtállóbb és manapság is aktuális intelemként hat ez a masaryki meg­állapítás: „A többségben lévő népnek a feladata olyan államban, hol nemzeti kisebbsé­gek vannak, a kisebbségi helyzetét magával a többséggel szemben és annak helyzetét az államban megértéssel rendezi. Nem szabad arra várni, hogy mit akarnak a kisebbsé­gek, mit követelnek, mit kívánnak. Az engedményeket nem szabad megszabni, hogy milyen hangosan követeli a kisebbség az előnyöket.” (Uo.) Majd annak érdekében, hogy Csehszlovákiában kialakulhasson a nemzetiségi kérdés rendezésének példamutató európai modellje, ezt javasolja: „Alaposabban kelle­ne tanulmányoznunk, hogy miképpen oldották meg a nemzetiségi kérdést máshol, mint például Svájcban, Belgiumban stb. Abban reménykedik, hogy „idővel sikerülni fog a nemzetiségi kérdés rendezésének sajátos csehszlovák módját megteremteni”. A fentiekben csak nagyon szemelvényesen ismertettem Masaryknak a nemzeti­ségi kérdésről vallott nézeteit. Minderről bőven és sokszor volt alkalma nyilatkozni. Magyar küldöttségek, külföldi személyiségek prágai elnöki audienciái, valamint az ál­lamelnök 1921-ben és 1930-ban tett szlovákiai és kárpátaljai látogatásai alkalmával ke­rült sor ezekre a megnyilatkozásokra. Nem lehet elvitatni azok demokratikus, humanis­ta tartalmát, de azt is látnunk kell, hogy az államelnök Masaryk jól megfontolt taktikai okokból igyekezett leszerelni magasztos megfogalmazásaival a sokszor ellenzéki és kri­tikai hangot is megütő nemzetiségi képviselőket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom