Irodalmi Szemle, 2008
2008/4 - MÚLT ÉS EMLÉKEZET - Vígh Károly: T. G. Masaryk és a magyarok
Vígh Károly val. A háború előtti megnyilatkozásait vizsgálva, számos esetben mondta magát szocialistának (főleg a „Szociális kérdés”, a „Humanitás eszményképei” és az „Oroszország és Európa” című munkáiban). Valójában a Webb-házaspár és Shaw szocialista nézeteihez állt közel. Ezért leginkább a Fabianusokhoz sorolható. A 90-es években tagja is lett a Fabianusok bécsi csoportjának. Masaryk természetesen eredetiben, németül olvasta és tanulmányozta Marx és Engels műveit. Az utóbbinak részben kortársa is volt, hiszen Engels 1892-ben halt meg és Masaryk jól ismerte az Anti-Düringet, A család, állam és magántulajdon eredetéi, a Feuerbachot. Ami Marxot illeti, az ő legnagyobb érdemének azt tekinti, hogy nemcsak magyarázni próbálta a világot, hanem meg is változtatni és a tudást a tömegek sajátjává kívánta tenni. így az embert a történelem döntő tényezőjeként fogta fel. Viszont általánosan jellemző Masarykra, hogy a marxizmust leegyszerűsítve értelmezi és azért bírálja a Tőke szerzőjét, mert mindent a gazdasági viszonyokból magyaráz. A marxi-en- gelsi dialektika jelentőségét sem ismerte fel a cseh politikus. Viszont nem tagadta az osztályharcot, de a történelem alakításában más tényezőknek is szerepet juttat és arra figyelmeztet, hogy a két alapvető osztály: a burzsoázia és a proletárok között lévő közép- osztály nem proletárosodik el marxi értelemben, és szerepe sokkal jelentősebb - mindkét osztály szempontjából -, mint azt Marx és Engels feltételezték. Mindent összevetve azonban Masaryk megtanulta a marxizmus klasszikusaitól, hogy korának társadalmát a szociális ellentétek feszítik és - mint 1899-ben írta - „a szociális kérdés nyugtalanságot és elkeseredést, valamint vágyakozást jelent ezrek és milliók részéről”. Figyelemre méltó, hogy Masaryk az értelmiségről vallott nézeteit államelnök korában is fenntartotta és kijelentette: „...nálunk az értelmiség helyzete a nemzeti újjászületés kora óta egészen sajátos volt. Az értelmiség szellemi vezető lett és jelentős részben politikai is.” Egy másik alkalommal pedig nyomatékkai hangsúlyozta: „...azt az óhajtásomat fejezem ki, hogy ...az értelmiségnek a köztársaságban és a nemzetben törvényes küldetése van.” (T. G. Masaryk: Erkölcsi problémák. Bratislava, 1935, 212-215.1.) A marxizmus mellett Masarykot a század végén a vallás problémája is foglalkoztatta. Mint általában az erkölcs kérdését, úgy a vallásos hitet és a kereszténységet is az aktív cselekvés oldaláról fogta fel. Magatartására jellemző volt, hogy morális kérdésekben hajlandó volt a legmesszebbre menni. Jól példázta ezt a hírhedt Hilsner-ügyben való szereplése. Mint ismeretes: a század végén a klerikális, antiszemita reakció szívesen nyúlt az ún. rituális gyilkosság vádjának fegyveréhez. Nem csupán Magyarországon (a tiszaeszlári per) vagy a cári Oroszországban (a kijevi per), hanem Csehországban is volt ilyen per. Közös forrása ezeknek a pereknek a nép elmaradottságából eredő antiszemitizmus, amely sérelmeinek, nyomorának okozóját a zsidóságban látta. Ilyen vérvádi eljárást indítottak Polna morvaországi községben 1899 tavaszán egy Hilsner Lipót nevű zsidó csavargó ellen. Masaryk hozzáfogott a Hilsner-ügy tanulmányozásához, és amikor meggyőződött a vád valótlanságáról, kiadta híres röpiratát a polnai pörről. Bécsben a birodalmi gyűlésben is felolvasták a röpiratot, és amikor új igazságügy miniszter váltotta fel a régit, aki kész volt új tárgyalás kitűzésére, antiszemita programok robbantak ki Csehországban, s az üldözöttek neve mellett visszhangzik a Masaryk név is. Gyűlölettel kiáltozták, hogy „zsidóbérenc”, aki elárulta a cseh nemzeti függetlenség eszméjét
