Irodalmi Szemle, 2008
2008/4 - Anton Marec: A Hétforrásnál (novella)
Aiiton Marec- Lent a faluban vár az autó - mondta magabiztos hangon. - Két óra alatt ott lehetünk. Mindent itt hagyhatsz. Elég, ha Palkót hozod. Még ma otthon lehetnénk. Értesz? Otthon! Abban a házban, amelyben hajdan együtt akartunk élni, ahová tartozol! Ismerte azt a házat. Szintén szőlőskert közepén állt, magasan a folyó fölött. Megtalálna benne mindent, amihez szokva volt, és amit természetesnek tartott. Nem kellene havat olvasztania, hogy néhány liter vízhez jusson a mosdáshoz. Minden emeleten kicsempézett fürdőszoba, a kádban forró víz, finom fürdőlepedők... Elképzelte, miként szállna ki az autóból, és férje oldalán megjelenne a Nemzeti Színházban. Látta magát az Akadémia elnökségének estélyén, köztiszteletben álló és udvarias emberek között. Magától értetődően fogadták maguk közé, hisz egyikük felesége volt, ráadásul ő is jelent valamit a szakmában...- S mit szól ehhez a többi... — meghökkent, míg végül megtalálta a megfelelő szót - az a többi nő?- Jól tudod, hogy minden egy kicsit másképpen volt. Az asszony nem reagált a férfi megjegyzésére, és folytatta:- Egyikük sem akart a házad asszonya lenni?- Mindegyikük csak jött és ment. Egyiküknek sem volt joga a maradásra.-Aha, értem! Engem tartalékoltál, mint ahogy tavasszal eltesszük a télikabátot! Aztán hajönnek a hideg napok, hát eljöttél, hogy elővegyél.- Dana néhány évvel ezelőtt megfogadtunk egymásnak valamit. Van róla hivatalos papiros, amely még mindig érvényben van. Miért nem akarsz megérteni? Miért nem akarod más szemszögből nézni a dolgokat? Fiatal voltam és sikeres. A nők csodáltak és akartak. Csábítottak. Akkor meg voltam győződve, hogy az élet csupa változás... Dana ismét az ablakra nézett, ahová a társa árnyéka vetődött. Kis idő múltán nyugodtan mondta:- Nem segíthetek rajtad. Hisz látod. Magadnak kell elszámolni a lelkiismereteddel. A konyhában csönd lett. Csupán az égő hasábok pattogása törte meg.- Menj el, Peter! Kérlek, Peter, menj el! A férfi szó nélkül lépett az ebédlőbe. Ott megállt és erősen gondolkodott. Aztán határozott fejcsóválással kinyitotta az ajtót, kilépett a verandára. Lassan elindult, minden idegszálával a hangra ügyelt, amit várt. A házikóból azonban semmi nesz sem jött. Kimért léptekkel nekivágott a tisztásnak. Dana az ablaknál állt. Már nem sírt. A könnyek lassan felszáradtak az arcáról. Pétért követte tekintetével, míg el nem tűnt az első fák között. Elég lett volna kiáltani utána. Elég lett volna szó nélkül csatlakozni hozzá. Tétován felemelte a kezét, de csak az ablak üvegébe ütközött. Vércse Miklós fordítása
