Irodalmi Szemle, 2008
2008/1 - ARCOK ÉS MŰVEK - Fónod Zoltán: Az eltűnt idő nyomában (2) Dobos lászló szépprózai munkássága (tanulmány)
Dobos László szépprózai munkássága házban, hogy „szép arca” milyen lett. Erről az anyja sem mondott semmit: „így is a lányom vagy, így is...” Hiába kérdezi, az orvosok is hallgatnak... S bár „a régnek tűnt arcok a mennyezetre szöknek, onnan néznek alá”, s az, hogy a lány hetek múltán „elmosolyodik”, jelzi azt is, túl van a nehezén: leszámolt a múlttal, „menekülése éjszakája” is romantikává szépül, a történész-szerelemmel együtt (aki első szerelme volt!), a maga számára hovatovább tudatosítja azt is: „A szerelem érzékenysége kell, az mindenkor kell, az élet eljövendő napjaira kell az érzékenység, a holnapokhoz. Mert az élet mindig a holnap...” S amikor az orvos közli vele: „Holnap felültetjük...”, akkor az is tudatosul benne: „Le kell győzni a félelmet.” Meg az is: „Én tudom, valaki már nagyon régen elindult felém az ismeretlenségből, s azóta állandóan jön...” Aztán „az osztály figyelő csöndje tűnik elém”, meg „Gyermekfejek jönnek, s valami leírhatatlan melegséget hoznak... Ez a sok gyermek, a világ reménye, morzsával megszórt erdei út.” Hallatlan érzékkel tudja Dobos vallatni a női lélek titkait, képletességében is hiteles ez a pszichológia, és páratlan szépséggel, tapintattal tudja körüljárni a „szerelmi légyottok” természetrajzát. Korábbi regényének asszociációs módszereit, emlékcserepekből épülő „vágásos” módszereit, belső monológjait is kiválóan alkalmazza. Esetenként annyira rutinszerűen, hogy észre sem veszi, az „emlék-panelokból” néha a kevesebb több lenne! Dicséretesen pontosak, szakszerűek a sebészeti leírások, mintha írója élete egy részét legalábbis „felcserként” abszolválta volna. Ba- ta Imre szerint „Lírai hangulatú elbeszélés, szakadozott, balladisztikus előadásmódja arra való, hogy az olvasó képzelete kiegészítse... A regény hősnője... inkább élethelyzeteinek fordulataival hat ránk, mint belső történetével”. Téves és túlzó viszont az a megállapítása, miszerint az író azért ruházta egy lányalakra a szerepet, „mert magáról nehezebben tudott volna beszélni”.37 Minden okunk megvan arra, h- ogy elhiggyük az írónak, nem magáról, a lányról akart beszélni! „A lány célja: visszaperelni önmagát az elmúlástól s minden elmúlást siettető erőtől. Tudatának tisztulásával a »mindenség teremtődése« ismétlődik meg - írta D. Magyari Imre. - Újra a mítosz magasában járunk, de ezúttal az aktív mítosz bomlik ki előttünk... A lány magányának legmélyebb, legfájóbb rétege a női magány, a társtalanság. Nincs kinek adnia a szerelmét, a körülötte keringő, udvarló férfiak prédának tekintik... A magánynak ezen a ködös, havas táján éri a lányt a baleset”.38 Lacza Tihamér szerint:”. . .afféle kamaramű ez, melyben egy hangszeré a főszerep. Formailag zárt, kiegyensúlyozott alkotás...Hőse egy szépnek mondott tanárnő, aki - meg-annyi Dobos-hőshöz hasonlóan - mindenekelőtt menekül. Ez nemcsak állapot nála, hanem életforma. Paradox módon azonban ez a menekülés látszatra a boldogságkeresés álcájában mutatkozik meg, egyes stációit balul végződő szerelmi kapcsolatok jelzik.”39 Lacza kétségbe vonja, hogy a „majdnem tragikus kimenetelű autóbaleset” „döntő fordulópontot” jelenthet a nő életében. ” „...milyen lesz az a boldogság, amit eltorzult arca és megtört teste által kiváltott szánalom szerezhet meg neki?” Persze, nem tudjuk még, milyen lesz a lány arca meg a teste, a „pokol bugyrait”
