Irodalmi Szemle, 2008
2008/1 - Szalay Zoltán: Szélcsend Aulisznál (novella)
Szélcsend Aulisznál- Ugyan... Hiszen láthatod, milyen szerencsétlen vagyok.- Félsz az apádtól. De ne aggódj: esküszöm neked, az apád becsülni fog engem. Az, hogy most dühös és zord, csak a háború miatt van, meg a...- A szélcsend miatt - egészítette ki Iphigénia. - Nem emlékszel már, mit mondtam neked? A szélcsend - miattam van. Thalpiosz nem szólt többet. Iphigénia esetlen léptekkel ment el mellette, amerre szolgálója is távozott. Visszaérvén Agamemnón sátrába látták még, ahogy a Mükénéi Sánta éppen kisurran a királytól, aki odabent várta őket. A szolgálót kiküldte, s vele együtt mindenki mást is.- Merre jártatok? - kérdezte kedvesen a lánytól.- Friss levegőt szívni. A tengerhez sétáltunk csak el, hogy megnézzük, továbbra is olyan békés-e és nyugalmas.- Hetek óta nem mozdultál ki - mondta Agamemnón.- Félek a sirályoktól.- Nem igaz! - csattant fel a király. Aztán megint hűvös és nyugodt lett. - Betegnek tűnsz. Fehérebb vagy az alabástromnál. Mi bajod?- Ne aggódj értem, vezér. Talán csak a száraz levegő teszi.- Vetkőzz le! - mondta Agamemnón, s a nyomaték kedvéért dobbantott a jobb lábával, jobb kezével pedig megmarkolta a kardját. Iphigénia majdnem elesett gyengeségében, képtelen volt mozdulni. A király újra rárivallt, mire a lány egy lenge mozdulattal ledobta magáról az olcsó, mocskos rongyot, melyet már hetek óta hordott. Agamemnón egy pillantást vetett rá, majd hátat fordított. Meneláosz halat vacsorázott éppen, amikor fivére eltorzult arccal berontott hozzá. A számos szolganépet, nőket és férfiakat meg a lakedaimóni uralkodó vacsoratársait üvöltözve hajította ki a sátorból, kardjával hadonászva, az asszonyok sírva fakadtak, a férfiak farkát behúzó kutyaként takarodtak a tomboló király elől. Meneláosz félrerakta az ételt, s megrökönyödve bámult testvérére, aki kiállt a sátor közepébe, mintha egy költeményt készült volna előadni, de csak több mint egyperc- nyi keserves csend után szólalt meg, remegő hangon.- Valami istenverte kóbor rabszolga lehetett... Mivel Agamemnón ezután hosszú hallgatásba merült, Meneláosz végül felvetette, igyanak egy kis bort. A borozás másnap reggelig tartott, miközben senki nem tehette be a lábát Meneláoszhoz: fegyveres őröket állíttatott ugyanis a bejárat elé. Az akhájok értetlenül álltak a dolog előtt: miről tanácskozhat vajon ilyen nagy titokzatosságban a szerencsétlenül járt spártai uralkodó a bőszen haragvó hadvezérrel egész éjszaka? Még a Mükénéi Sánta sem tudott semmiféle magyarázattal szolgálni. A táborban ivászat és dorbézolás vette kezdetét, a harcosok képtelenek voltak tovább tétlenül várni, a tánchoz és a borhoz folyamodtak. Egyesek azt állították, látták, hogy néhány hajó vi-
