Irodalmi Szemle, 2008
2008/1 - Szalay Zoltán: Szélcsend Aulisznál (novella)
Szalay Zoltán az égiekről, megmarkolt egy kiálló szikladarabot, s boldog nyögéseket küldött a sima tenger felé. Iphigénia aztán egy sima felszínü sziklalapra feküdt, szemei mintha hunyva lettek volna, Thalpiosz őrült kéjjel markolta duzzadó kebleit, s éhes kelevé- zét óvatosan döfte a törékeny testbe. Csak néhány másodpercig hullámoztak együtt, mintegy a tenger helyett, majd Thalpiosz egy mélyről feltörő sóhajtás után a lány mellére bukott. Ekkor, a csönd beálltával egy kis sirály rebbent ki a sziklák közül, s elrepült a tábor felé. Több napig józanodtak az akháj harcosok. A nagy mulatság nyomai - a szétszabdalt asztalok, a miszlikbe aprított boroshordók, a szanaszét dobált ruhadarabok meg fegyverek, a sátorok körül heverő részegek - sokáig emlékeztettek a viga- dozásra. Telamóniosz Aiász két napig aludt egyfolytában, olyan hangosan horkolva, hogy a sziklafalak remegtek bele. Miután felébredt, még vagy három napig sajgó fejfájásra panaszkodott, s olyan zavart volt, hogy egy alkalommal női ruhát öltött magára, mikor Agamemnón sátrába ment ebédelni. Senki nem merte azonban szóvá tenni a dolgot a hatalmas vitéznek. A Dionüszosznak teendő bikaáldozatról, melyet a mulatság éjszakáján ígért, megfeledkezett, de nem is igazán volt rá szükség, kiderült ugyanis, hogy hat méretes améi bárka horgonyoz a kikötőben, melyek gyomra tele van kiváló boritallal, akár több évre elegendő mennyiségben. Odüsszeusz - aki nem ismerte a másnaposságot - sirálycsapdákat készített, miközben a többi akháj vezér a fejfájásával volt elfoglalva: hatalmas, hajóárbocnyi cölöpöket emeltetett a tábor különböző pontjain, melyekre mérgezett húsdarabokat erősített. Számítása részben bevált: a sirályok rákaptak a csemegére, és sok elhullott közülük. A megoldás azonban rövid távúnak bizonyult, a madarak ugyanis nemsokára kiokosodtak a mérgezett húsok dolgában, s alig két hét múlva újra a földre ereszkedtek zsákmányért. Idomeneusz, a krétaiak vezére harcos játékokat szervezett, hogy eddze a bajvívókat: Thalpiosz lelkes résztvevője volt e játékoknak - már amikor nem Agamemnón sátra körül lófrált -, s kiváló eredményeket ért el. Mégis, az akháj ok nagy része napokig alig dugta ki a fejét a sátrából, a tábor úgy festett, mint egy járvány sújtotta város. Agamemnón király egyre indulatosabb lett, ahogy telt az idő, s a levegő meg sem rebbent. A nagy lakoma után hosszú napokig visszahúzódott a sátrába, nem fogadott senkit, még a Mükénéi Sántát sem, saját lányával sem váltott egyetlen szót sem. Amikor végül előbújt, mindenki megrémült tőle: zordabb és szigorúbb volt, mint valaha, szemei vörösek, izmai feszültek. Iphigénia teljesen idegennek találta. Félni azonban nem félt tőle. Eleinte jó ürügyül szolgált a számára, miért ne sétáljon ki a fövenyre, ahova pedig annyira kívánkozott, hogy apja mellett kell maradnia. Később pedig már fekhelyéről is alig mozdult, mert iszonyodni kezdett a saját testétől. Thalpiosz naponta meglátogatta Agamemnón sátrát, de csak a szolgálókkal tudott beszélni. Még a Mükénéi Sántának is szólt, bírja rá a királyt, hogy hívja meg egyszer egy ebédre, ám a kérése süket fülekre talált. A Mükénéi Sánta egyébként is
