Irodalmi Szemle, 2008
2008/1 - Szalay Zoltán: Szélcsend Aulisznál (novella)
Szélcsend Aulisznál veszélyes halandónak számított: Iphigéniát, Agamemnón király meseszép és szomorú lányát szigorú felügyelet alatt tartotta, minden lépéséről beszámolt az apjának. Egyre gyakrabban öntötte el a tábort a hekatomba után szétömlő bűz: az ak- hájok mindegyik istennek bőséges áldozatokat mutattak be, hogy végre szelet küldjenek nekik. Aulisz városának lakói, akik nagyban függtek a kereskedelemtől, attól kezdtek rettegni, hogy rájuk tör az éhínség, melyet majd kíméletlen nyavalyák kísérnek. Agamemnón őrjöngött. Három héttel a nagy mulatság után Kalkhász, a legnagyobb jós, akit az akhá- jok hajói magukkal hoztak, jelentkezett a fővezérnél, aki magyarázatot kért a szélcsendre. Az öreg Kalkhász - azt beszélték, magánál Zeusznál is idősebb - vaksi szemeit a föld felé fordítva, ajkán kaján mosollyal ült le Agamemnónnal szemben a sötét sátorban, borral és sülttel kínálták, de nem nyúlt semmihez.- Mit vigyorogsz, vénember! - rivallt rá Agamemnón, miközben türelmetlenül rágcsált egy csontocskát.- Uram királyom, minden akhájok legdicsőbb fejedelme, szólhatok-e úgy, ahogy azt az istenek akarják?- Csak úgy szólhatsz, vénember, csakis úgy! - köpte ki a csontot a király. Azzal Kalkhász elhallgatott, s mosolyogva üldögélt, amíg Agamemnón rá nem ordított.- Ostoba vénember, hát szólj már valamit, vagy Zeusz töröljön el a földről örökre! Kalkhász néma maradt, mire a király dühösen felugrott, s akkorát rúgott a vén jós állkapcsába, hogy az öreg egész a kijáratig vetődött. Mire azonban a kardjához kapott, Kalkhász feltápászkodott, s fürgén tovaszaladt, hiába futott utána minden akhájok fejedelme, nem bukkant rá a sátrak között. Iphigénia csak szolgái révén szerzett tudomást apja őrjöngéséről, maga hetekig nem látta őt. Testével volt elfoglalva: érezte, annak az őrült éjszakának az átka szállta meg, s a saját magától való iszonyodása egyre inkább kínszenvedéssé fajult, melyről csak leghübb szolgálója tudott, bár arról még ő sem, hogy mekkora erőfeszítésébe kerül a fiatal királylánynak, hogy éjszakánként ne üvöltse bele a tábor utálatos csendjébe Thalpiosz nevét. A Mükénéi Sánta által széthordott hírek szerint annyira rettenetes oka van a szélcsendnek, hogy még az öreg Kalkhász sem merte elárulni Agamemnón királynak. Az akhájok, akik harcra éhesen és mindenre elszántan indultak ebbe a háborúba, kínzással akarták kiszedni az öreg jósból, amit Agamemnónnak nem mondott el, néhány józanabb vezér azonban még időben közbelépett. Az mindenesetre nyilvánvaló volt - bár az auliszi Léítosz, Péneleósz és Arkesziláosz esküdöztek, hogy az őszi évszak minden kétséget kizáróan meghozza majd a szelet, már igazán nem kell sokat várni -, hogy hosszabb távú maradásra kell berendezkedni a gyülekezőhelyen. Egyesek kőházat kezdtek maguknak építeni, mígnem Odüsszeusz és Meneláosz
