Irodalmi Szemle, 2008
2008/2 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Duba Gyula: A vadászszenvedély könyve
KÖNYVRŐL KÖNYVRE szóltam, de a többi „recept” is érdekes adalék. Nem is a gyakorlati hasznuk okán, nem sokunknak lenne módjában használni őket, hanem sokkal inkább a valóságkép gazdagítása miatt, a természeti képet megnyerően kiegészítik a népi s va- dászgasztromónia jellegzetességei. Mintegy árnyalják és bizalmas közelségbe hozzák a téma egészét. A képanyag úgyszintén. S nemcsak az elejtett vadak és trófeák képei, a vadravatalok és agancsgyüjtemény a falakon, hanem az olyan felvételek, mint a - Brieghel képére emlékeztető - Vágfarkasdi körvadászat, a Csereháti vadászok, a Vadásztársaim vagy az Apám megjelenítenek valamit, amit nehéz megfogalmazni. A látvány konkrétsága mintegy tárgyiasítja az érzéki-spirituális tartalmat. Ismét előtérbe kerül a szülőföld, a „mi” régiónk, az egykori táj, a hazát jelentő föld és vidék, amely úgy él bennünk, hogy talán nem is gondolunk rá, régen szem elöl veszítettük, néha mégis rádöbbenünk s annál inkább megérezzük élményét! Hiányát, emlékét? Amikor Gál Sándor azt írja, a Duna, magam a Garamra gondolok, mikor a „hími tavakat” említi vagy a Nagyér-hátat, a Kalmáré erdő jut eszembe, „a- hol a búrosban sasok is vannak”. így kínálja magát könyvében a szélesebbkörüen vett szülőföld, nem mint eszmény és jelszó, tehát elvont fogalom, hanem mint gazdagon árnyalt valóság és mozgástér. Könyvében is ezért érzek valamiféle egyszerű, tiszta emberséget, ami oly ritka a mai irodalomban. Történeteit nem úgy írja, hogy az élet képét az irodalmi stilizáció felé közelítse, hanem mintha az irodalmat terelné az egyszerű élet őszintesége irányába! így késztet arra, hogy könyvéről szólva gyakran beszélek magamról. Ismét rádöbbentett, hogy a jó müvek másról szólnak, de önmagunkra ébresztenek! (AB-ART, 2007) Duba Gyula Tóthpál Gyula: Tél a Csallóközben
