Irodalmi Szemle, 2008

2008/12 - Pomogáts Béla: „Erős igazsággal az erőszak ellen” - Babits Mihály a második világháború idején -

„Erős igazsággal az erőszak ellen”

költői müvére) gondolok. Ezt a költeményt az Erdélyhez fűződő ifjúkori élmények nosztalgikus felidézése hatja át: a költő gyermekkori elvágyódásaira, az erdélyi történelmet elbeszélő olvasmányaira, majd fogarasi életének szép emlékeire utal:

Rólad álmodtam, Erdély, kamasz koromban, Erdély, messziről süvegeitek hegyek és fejedelmek.

S ki voltál könyvem, Erdély, ezeregyéjem, Erdély, lettél ifjonti házam és tanuló lakásom.

Három nagy évig, Erdély, laktam földedet, Erdély, ettem kürtös kalácsát s a tordai pogácsát.

Ismertem színed, Erdély, tündérszín őszöd, Erdély, üveg eged metélő csúcsaid gyémánt élét.

A versnek ezek a sorai érzelmileg és gondolatilag annak a cím nélküli kéziratnak a mondanivalójával esnek egybe, amelyet Babits a kolozsvári Ellenzék című napilap alapításának (1880) az évfordulójára írt, végül azonban (tudomásom sze-rint) nem adott közre. A költemény érzelmi és gondolati alapjául szolgáló szövegrészlet a következő: „Félig-meddig én is erdélyinek érzem magam. Már gyermekkorom regényes álmai sokat bolygták a bérces tartományt, s mikor a sors testileg is odavetett, percig sem voltam én ott idegen utas. Hosszú, szent, fiatal éveket éltem ott, s úgy jöttem el mint aki visszatér majd, s nem tértem soha vissza...” Ezeket a régebbi emlékekből épülő nosztalgikus vallomásokat követi az Eszak-Erdély visszacsatolásán érzett öröm, a meghiúsult 1935-ös utazásra tett célzás, majd a vers zárósoraiban még egyszer a nosztalgikus érzés, amelyet már a testi fájdalmaktól gyötört, halni készülő költő szomorúsága hat át. Babits ezekkel a sorokkal végleg elbúcsúzott ifjúságának erdélyi emlékeitől, s mint költő lezárta egy természeti, történelmi és kulturális élmények által meghatározott személyes vonzalom és elkötelezettség történetét:

Most versbe szállók, Erdély, az első hírre, Erdély, hogy varázsod határát sorompók el nem állják.