Irodalmi Szemle, 2008
2008/12 - ZEMAN LÁSZLÓ 80 ÉVES - Fazekas József: Zeman tanár úr ablaka...
Fazekas József lefordította szinkronban a teljes kötetet. Nem az ő hibája, hogy az 1975-től huszonöt évig kéziratban maradt, s csak 2000-ben jelent meg a dunaszerdahelyi Nap Kiadó gondozásában.) Az irodalmi mű vizsgálata során - sarkítva fogalmazva - két végletbe eshetünk: vagy a részelemek szerepét túlozzuk el az irodalomközpontúság jegyében (nem figyelve azoknak a művön kívüli kapcsolatára, a társadalmi háttérre), vagy pedig a részelemek vizsgálatát mellőzve az irodalmat a társadalmi valóság eszközeként értelmezzük. Ezeket a végleteket elkerülve az irodalmi mü elemzésekor a prágai iskola nyomdokain haladva Zeman László a strukturalista nyelvészet egyik fogalmát, az oppozíciót módszertani elvként alkalmazva állítja szembe egymással a lírát a prózával, a beszélt nyelvi stílust a tudományos stílussal, s ennek megfelelően az irodalmat a nem irodalommal, az esztétikai értéket a nem esztétikai értékkel stb. Az oppozíció, szembeál1 lítás révén tűnik csak ki igazán az irodalmi mü jellegzetessége, s válik világossá, hogy az esztétikum, a művészi jelleg nem esztétikai, nem művészi elemekből tevődik össze. A műelemzésnek azt kell vizsgálnia, hogyan válnak, hogyan lényegülnek át a műalkotásban a valóság mindennapi elemei irodalommá, művészetté. Úgy is mondhatnánk, a költővel szólva, az irodalomtudomány azt kutatja, hogyan lesz a látványból látomás. A műelemzés során azt vizsgálja, ami az adott szövegben benne van, s nyelvileg megformált, kimutatható. Ezzel függ össze Rákos Péternek a tartalom és a forma viszo-nyának a felfogása („egyazon kontinuum két sarka”, amely nem választható el egy-mástól), Fónagy Ivánnak pedig az a megállapítása, hogy az értelmezett forma már tartalom, vagy ahogy a prágai iskola mondja: a forma jelentéssé válik. (A „forma” alatt itt természetesen az irodalmi mű szerkezetét értve, amely a jelentések síkján alakul ki, s jelentése-tar- talma révén válik sajátos esztétikai minőséggé, esztétikai értékké.) A strukturalista irodalomelmélet és Zeman László értelmezésében az irodalmi mü — nyelvi tény. (Az irodalmi mű szövegként jelenik meg.) Kellő nyelvi megfonnálás nélkül nincs irodalmi alkotás. Az irodalom ugyanis a nyelv művészete. Ahhoz, hogy a művészet a nyelv által és a nyelvben valósulhasson meg, a nyelvnek művészivé kell válnia. (Erről a tényről, vagyis a nyelvi megformálásról az irodalomkritika gyakran megfeledkezik.) Zeman átveszi František Miko stílusfcgalmát, amely megszünteti az irodalmi és a nyelvi-nyelvészeti stilisztika különállását, s egységes stílusteóriát képez. A gyakorlatban Zeman az irodalmi mű szövegfelépítését részletezte, egyebek közt az „átképzelé- ses beszédmód” formáit (L. Doležal, F. Stanzel munkáiból kiindulva). A barokknak mint stíluskorszaknak és stílusnak a tárgyalásában Miko Stíluskereszteződés a barokk költészetben c. tanulmányából merített, s azt megjelentette magyar fordításban is. A barokk lényegét mint a függőség, az alá- és fölérendeltségi viszony alakulását határozta meg úgy, ahogy azt Miko az Eszmélkedő emlékezés a szörnyűséges földrengésről... című Štefan Korbeľ-poéma által végigvezette. A 38 versszakot idéző elemzés magyar fordításában az eredetinek a králičí Biblia nyelvét megszólaltató verseket Zeman László a Károli-biblia nyelvezetére játszatja. (A poéma egy másik magyar fordításban is rendelkezésünkre áll, ez azonban az irodalomtörténeti-nyelvtörténeti összefüggést nem
