Irodalmi Szemle, 2008
2008/12 - ZEMAN LÁSZLÓ 80 ÉVES - Fazekas József: Zeman tanár úr ablaka...
Zeman tanár úr ablaka. oktatás módszertanával, s képzettségének nyomán a szaknyelvvel és a műfordítással is. (Természettudományos műveltségét leginkább itt kamatoztatta.) Dolgozataiban megtaláljuk az indoklást, s az oktatás folyamatában nemcsak egyetemi, hanem középiskolai tapasztalatai is számottevően érvényesültek. Nem írt összefoglaló irodalomelméleti, stilisztikai, nyelvtudományi szintézist - erre szerteágazó oktatói munkája miatt nem is jutott ideje. Nézeteit az egyes témakörökkel kapcsolatban írt tanulmányaiban fejti ki. Módszere: a szakirodalomból felhasználni mindazt, ami az adott témakörben ismert volt, s ami és az általa ideálisnak tartott irodalomkoncepcióban, illetve nyelvelméletben hasznosítható - mindenekelőtt az oktatás során. Az oktatásban ugyanis a letisztult ismeretek elsőbbséget élveznek, az új elméletek pedig leginkább a kikezdhetetlennek vélt teóriák érvrendszerének gyenge pontjaira, hiányosságaira, a továbbgondolás szükségességére utalhatnak. Ez természetesen Zeman László esetében sem jelentette azt, hogy nála akár a kortárs nyelv- és irodalomtudományi törekvések háttérbe szorultak volna. Épp ellenkezőleg: a hatvanas-hetvenes években például a Pierre Guiraud nevével fémjelzett és akkoriban nagyon elterjedt statisztikai stilisztika kellő teret kapott Zeman László előadásain, s utalás szintjén tanulmányaiban is. Az egyetemen irodalomelméletet adott elő, s vezette a megfelelő szemináriumokat. Az első évfolyamban először a líra és verstan került sorra, amely nem képzelhető el a hangtan beható ismerete nélkül. A saussure-i fonológia s ezzel kapcsolatosan Jan Mukaŕovský versszemlélete ennek része volt, s az irodalom, a poézis vizsgálatának egzaktságát tekintve az ő mintája vezérelte. A magyar szerzők közül elsősorban Fónagy Iván A költői nyelv hangtanából (1959) című müvét használta fel, s általában mindent a magyar anyagból, amit rávezetőnek tartott. (Zeman filozófiai iskolázottsága, elsősorban az egzisztencializmus hatása épp a líráról írt tanulmányaiban érhető tetten.) A magyar nyelv fonetikáját és fonológiáját az első évfolyamban összefoglaló és tömör, előbb jegyzet, majd egyetemi tankönyv (1968) részeként közölte, s az nem vált külön a lektori gyakorlatban a helyesírás tárgyalásától sem. A középiskolai anyag pótlására és ismétlésére Tompa József Magyar nyelvismeret (1948) című didaktikai célzatú, a mondattannal kezdő könyvecskéjét ajánlotta, amelyről Sauvageot is elismerően nyilatkozott. Zeman László nyelvoktatási koncepciója a tanulók nyelvi-kommunikatív készségének növelését és a beszédművelés szükségességét hangsúlyozza mint elérendő célt, melyet a stílustannal szervesen párosuló, jelentéstani megalapozottságú mondattan révén vél megvalósíthatónak, miközben a mondattanból elindulhatunk a szöveg felé is. A mondat- és szövegközpontúság által pedig meg lehet teremteni a nyelvtan és a fogalmazás-szerkesztés, azaz a stílustan, a szövegek befogadása és képzése közötti szerves kapcsolatot. A mondat szervező központjaként az igealakra támaszkodik. Értelmezésében a mondat nem más, mint az igének és bővítményeinek együttese, ezért a nyelvtan tengelyében az általános (jelentéstani és szintaktikai) értelemben vett igevonzatok fejezetének kell állnia. A harmadik évfolyamban tartott stilisztikaelőadásokon tért rá az irodalom kérdésére - belefoglalva a szakszöveget is - a prágai iskola funkcionális szemléletét követve s főképpen a nyitrai iskolát megalapozó František Miko munkássága nyomán. (Miko Az epikától a líráig című művének több fejezetét fordításban megjelentette, s
