Irodalmi Szemle, 2008
2008/2 - Gál Sándor: A „literatúrát baltázó betyárok csárdája”
Gál Sándor A „literatúrai baltázó betyárok csárdája” Carlyle A francia forradalom története című könyvében írja: „Ne tégy semmit, csak izgass, vitatkozzál s a dolgok maguktól elpusztulnak.” Ha a jelen világ - s ebben a literatúra - zűrzavarát látom, akkor abban semmi egyéb nem történik, csak meddő viták - és igen! - az izgatás rafinált sokfélesége... S a végkifejlet sem kétséges - a dolgok maguktól pusztulnak el, s a „győzelmes felejtés” uralkodása veszi kezdetét. Jó tíz évvel ezelőtt többször gondolkodtam azon, hogy miként jutunk át az új évezredbe, s hogy mit tudunk átmenteni önmagunkból, nemzeti kultúránkból folyamatos használatra. Ma már látható, mert egyértelművé vált, hogy mindazok az értékek, amelyeket az elmúlt századokban eleink kiküzdöttek és megtartottak, holmi felesleges kacatként hányódik és pusztul. A valós értékek helyére a megállíthatatlan frázis-loccspocs mindent elsodró, és betemető áradata szakadt. Az új évezred megszülte az irodalom és a kultúra ringyókratáit, s ezek az új „elitlények” mindenek feletti uralkodásra jogosult ringyókráciává tömörültek. Működik, és gátlástalanul, az internacionalista iparos irodalom, amelynek egyik nagyon friss és látható elméleti megnyilatkozása, hogy a magyar irodalomnak nincs egységes történelme, csupán történetei vannak. Ebből ki-ki folytathat bármilyen analóg elmemontázst nemzetről, anyanyelvről, kultúráról. Ezt a követhetetlen, az „ambíció rabszolgái” által kiagyalt neotrianoni esz- mekólikát nem folytatom. Arról azonban ejtenék egy-két megjegyzést, hogy az ilyenfajta elméletek következménye az a közel két évszázada tartó, irodalmunkat folyamatosan megosztó állapot, amelyet ugyan magyarázni lehet, de elfogadni aligha. És hogy mindez azóta is jelen idejű tény. De ne vágjunk a dolgok elébe, hanem fogjuk össze azt a történelmi folyamatot, amely mindezt előidézte. Néhány évvel ezelőtt eldöntöttem, hogy újra olvasom a magyar irodalom minden, általam fontosnak tartott munkáját. Ahogy a kezdetektől előrefelé araszolgattam e vállalkozásban, akárha valami búvópatak, fel-felbuk- kantak olyan ellentétek, egymásra uszulások, amelyek fokozatosan igyekeztek valamit lerombolni, különböző okokból kifolyólag. Röviden: elég régóta foglalkoztat az a kérdés, hogy mitől, és miért van jelen irodalmunkban egy folyamatos ellentéthalmaz?! Mitől és miért jelentkeznek újra és újra ezek az értelmetlen és soha semmit meg nem oldó viták, amelyeknek, amióta irodalmunk alakulását követem, tanúja voltam és vagyok?! Irányzatok, ellenirányzatok, égbe emelések, földbe döngö-
