Irodalmi Szemle, 2008
2008/10 - KÖNYRŐL KÖNYVRE - Tóth László: Nézelődés az ablakból (Jegyzet Ozsvald Árpád versfordításaihoz)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE magát a leginkább, melyeknek alkotóit mind alkatilag, mind poétikailag magához közelállónak tudta, akiknek egy-egy versét úgymond maga is írhatta volna, s egy- egy opusuk - az ö tolmácsolásában - tökéletesen beleillett abba a lírai corpusba, melyet munkásságának fél évszázada alatt létrehozott. Versfordításait így nem elsősorban nemzeti kultúrája, illetve - szükebben nézve - nemzetiségi közössége szemhatárának tágítása motiválta, azok sokkal inkább olyan Ozsvald-versekként értelmezhetők, amelyekhez mások tollát, ihletését, szemét, tapasztalati világát használta. Az általa lefordított szövegek tehát nem elsősorban azok egyik kultúrából, nyelvből a másikba transzponálását jelentik, hanem olyan textusokat keresett, illetve vállalt fordításra, melyek egybevágtak saját költői elképzeléseivel is. Ilyen értelemben jelen kötetünk - mely egyben 2003-ban elhunyt költőnknek a dunaszerdahelyi NAP Kiadónál az elmúlt esztendőben Az idő halála címmel indított háromkötetes életmű-válogatása második kötete is -, a pillanatnyilag fellelhető csaknem valamennyi versfordítását tartalmazó Nézelődés az ablakból egyúttal szerves kiegészítése (folytatása) a verseit tartalmazó, Kiűzetés a Paradicsomból című tavalyi kötetének is. Mostani kötetének java része ugyanis főleg a versei felől magyarázható a legpontosabban, illetve onnan közelíthető meg a leginkább, ami fordítva is érvényes: versfordításai lírájának jó néhány alapvető motívumát is nyoma- tékosítják, verseit is segítenek értelmezni. Mindenekelőtt mind a versei, mind a versfordításai ugyanazt a keservesen megküzdött magánmitológiát építik, melynek az idő, az időtlenség, a természeti környezet, a gyermekkor, az anyakép, a tájélmény adják az alappilléreit. De poétikailag, verstechnikailag is ugyanaz a (néhány) verstípus prezentálódik itt, mint amelyeket költőnk lírai életműve képvisel (ami újabb példája lehet annak, hogy fordítás közben Ozsvald nem elsősorban saját költői világának és eszközeinek horizontális kitágítására, mint inkább az alkatának legmegfelelőbb verslehetőségek elmélyítésére, magáévá élésére törekedett). Lírájának eddigi értelmezői ihletindító költő-rokonait, versmintáit keresve kijelölték költészetének többé-kevésbé elfogadható forrásvidékét, de eddig - talán Koncsol László kivételével - nemigen mutatott rá senki arra a mély alkati-szemléleti-lelki rokonságra, amely a nála öt esztendővel idősebb, de a pályáját nyilvánosan nála később, csupán a személyi kultusz éveinek lecsengése utána kezdő szlovák költővel, Milán Rú- fusszal összeköti őt. Jelen kötetünk mindezt nyilvánvalóvá teszi, s a költő egyik legavatottabb magyar tolmácsolójaként mutatja őt (Ozsvald fordítói életművén belül a Rúfus-átültetések nemcsak számszerűleg vannak túlsúlyban, s nemcsak ilyen értelemben ültette át nyelvünkre valamennyi fordítója közül a legtöbb verset a jeles szlovák poétától, hanem strukturálisan, mélyrétegeiben is neki sikerült legközelebb kerülnie hozzá). Ugyanez az alkati-poétikai közelség figyelhető meg a cseh Vilém Závada és Ozsvald között is. S még valami szembetűnő már első pillantásra is - vonzódása a szürrealistákhoz: a szlovák nadrealizmushoz (amit itt Buncák-, Záry-, Fabry-, Reisel-átültetései példáznak, illetve a szlovák költészetnek ahhoz a fiatalabb vonulatához [metafora-iskola]), amely - az egész szlovák versnyelv és vers
