Irodalmi Szemle, 2007
2007/1 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Duba Gyula: Veres János metamorfózisai (Alkotóműhelyek, őrhelyek)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE könyv után az Életút című kötetben - megjelent a Csehszlovákiai Magyar írók sorozatban 1989-ben - lírája delelőjére ér. Olyan életművet tár elénk, melynek értékét akkor talán fel sem ismertük. Valami mohó rohanás jellemezte munkánkat, mintha folyamatosan újat és nagyot szeretnénk mondani, és a sietésben a nyugodt, kiérlelt értékek nem kötötték le figyelmünket. Verseit újraolvasva úgy látom, hogy költészete nemcsak korszerű volt, hanem üzenetében is figyelemre méltó és sokatmondó. Klasszikusan személyes költészet, magáról szól benne, de rólunk beszél! S egyben olyan közép-európai valóságról és magyar időről, nem is társadalmi, sokkal inkább lélektani értelemben, amely fontos számunkra, szinte létkérdés. Mégha gondjaink-bajaink pókhálójába bonyolódva nem is érzékeltük. Sajátosan elégikus líra, szomorkás, mégsem belenyugvásra, tehetetlen merengésre késztet, sem az elmúlás sejtelme feletti rezignációra, hanem aktivitást sugall és tevékenységet vár, borongásának kritikus éle van. Mintegy szembefordul a tétlen szemlélődéssel. Gondolati költészet, mégsem meditatív, tettekről szól, helyzetekről és cselekvésről beszél, melyet a költő tesz, helyesel vagy elítél. Szenvedélyét életerő feszíti. Képisége is aktív, s bonyolult, mert gondolati s egyben érzéki! Nem egyszerű hasonlatok, párhuzamok és jelzők formájában él. Törődjünk bele című, Dénes György ajánlott verséből egy kép: „...amikor anyánk szülni készült,/ a holdgyűrűben ördög ült”. Magáról írja Az elsüllyedt Atlantiszban: „...röntgenlátással vert meg az élet”, „kihunyó pásztortüzek rokona vagyok”, mert „A költő, amikor verset ír,/ oly társtalan és elhagyatott,/ mint a haldoklók.” Drámai létet hordoz, önmagát érzi állandóan, de mély empátiával szemléli a valóságot. Magányosnak vélnénk, de nem az! Számos lelki társa van, élők és holtak! Megszólítja őket, verset ír hozzájuk, megihletik, és önmagát fejezi ki általuk. József Attila és Fábry, üzen Ján Smreknek, Petőfi és Tompa, Csokonai, Vörösmarty, Berzsenyi. Rokon tájelemek, mint Rárósmulyad, a Kerekrét-tanya, Nagyida és Sajógömör, Bást, a Hold és az elsüllyedt Atlantisz, egész kicsiny kozmosz lélegzik benne-körülötte, világra nyitott Gömör. Meg partizánok és betyárok, Ikarusz és a básti lányok, a vadkörtefa és a homokvirág, szélkiáltó madár és az esti szél. Klasszikus szellemiség, korszerű valóságlátással! Kultúráját történelmi hagyományok táplálják, de jelen időben él. Nem magában vájkál, a világ dolgait kutatja, a vele való találkozásokban ismeri meg önmagát. Műveltsége bizonyára családi örökség. Az orvos apa és a vasutaslány anya- „hullámos barna haj, a hamvas arc” - írja - és a család története eleve a nemzeti hagyományoknak kötelezik el. Egy interjúban érdekesen beszél erről Tóth Lászlónak! Tornaija, ahol született és gyerek volt, a huszadik század elejéig „közönséges falucska volt”, de a megépülő vasút és fontos országutak - a bánrévi, a rozs- nyói és a rimaszombati - révén fokozatosan mezőváros lett. Rimaszombaton lakva is gyakran eljárt a nagyanyjához. Akkor a városközpont már polgári és jómódú, de a peremnegyedek szegényesek, paraszttelepek, faluélményt nyújtanak. Itt megélheti és megismeri a vidéki élet teljességét. Költészete innen tükrözi tájnak és embereinek lírába oldott sorsát. Összetett, többméretű költészet. A tájlíra képiségét
