Irodalmi Szemle, 2007
2007/9 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (Németh László munkásságáról)
Grendel Lajos Zsigmond szerkesztette Nyugathoz csatlakozott, ám hamarosan összekülönbözött Babitscsal, s ekkor, 1932-ben, Tanú néven egyszemélyes folyóiratot alapított, melynek tizenhét száma jelent meg 1936-os megszűntéig. Ugyanakkor a népi írók folyóiratának, a Válasznak is egyik alapító szerkesztője 1934-ben. A Nyugattal való szakítása annál is inkább érthető, mivel Németh László elutasította a nyugatosok egyéniségkultuszát, és az irodalomban a faji jelleget kereste, részben Szabó Dezső nézeteinek hatása alatt. Az ő „fajiság” fogalmának azonban semmi köze a nácik fajelméletéhez, hanem az a nemzet fogalmának szinonimája, fajon a „lélek közösségét” értve. Erkölcsi értelmezésű nacionalizmusát azonban így is éles kritika érte, s nemcsak baloldalról, hanem polgári liberális irányból is. Nem alaptalanul. Hogy a faji alapra helyezkedő irodalomértelmezés milyen torzulásokhoz és súlyos értékzavarokhoz vezethet, arra nézve hírhedt pamfletje, a Kisebbségben (1939) a legkirívóbb példa. Ebben Németh László a magyar irodalom olyan nagyságait ebrudalja ki „híg-magyarságuk” miatt a „mély-magyar” panthe- onból, mint Kazinczy, Kölcsey, Petőfi, Jókai. De kijut rosszallásából Vörösmar- tynak és Aranynak is. A pamflet hatalmas felzúdulást keltett. Pajzzsal és dárdával c. vitairatában Babits Mihály „őrült kertész látomásának”'31* nevezi. „A magyarság helyzete soha nem volt bizonytalanabb a világban. Minden értékünkre és önérzetünkre fokozottabban szükség van, hogy helyünket megtartsuk, s ez az író meg akarja velünk tagadtatni szellemi értékünk és önérzetünk nagyobb, büszkébb felét. Elképzelése azzal fenyeget, hogy megingatja előttünk kultúránk európaiságának hitelét, amely eddig magasra emelt a saját szemünkben, sőt a szomszédunkban élő kis népek literátorainak szemében is. Mit jelent ez, mindenki tudhatja, aki nemzetünk kultúráját igazán átélte magában. Leértékelni, ami a magyar szellemben modern és európai, oly devalváció, mely koldussá tesz bennünket.”'32’ Igazságtalanok lennénk azonban Németh Lászlóval szemben, ha elhallgatnánk, hogy három évtizeddel később, egy interjúban, maga az író is „sok tekintetben hibás”-nak nevezte nagy port felvert irományát.'33’ Németh László, Illyés Gyula mellett, a népi írók ideológiailag meglehetősen eklektikus mozgalmának legműveltebb alkotója volt, igazságtalanság és súlyos tévedés lenne nemzeti bezárkózást vetni a szemére. Olvasta, becsülte és szemlézte kora világirodalmának (főként a modern regénynek) úttörő műveit, nem zárkózott el a hatásuk elől, miközben a modernségnek a magyar társadalom valóságából sarjadó, összetéveszthetetlenül magyar gyökerű megvalósításán fáradozott. Évtizedekkel később, idős korában is hitet tesz Proust, Joyce, Musil, Kafka, Faulkner művei mellett annak reményében, hogy „A magyar regény is rá fog találni a talpa a- latt levő kincsre”.'34’ Ez azonban csak úgy lehetséges, ha a magyarság ráeszmél küldetésére, ha nem a liberális kapitalizmus és nem a bolsevik szocializmus útját követi, hanem egy olyan harmadik utat választ, amely leginkább megfelel nemzeti érdekeinek, hagyományainak, karakterének. Valamiféle „minőségi szocializmusét”, amelyben a kiművelt emberfők, a népi gyökerű értelmiség vezetője is, tanítója is a
