Irodalmi Szemle, 2007
2007/1 - Horbulák Zsolt: A Kelet egy diplomata szemével (emlékiratok)
A Kelet egy diplomata szemével Feltehetjük a kérdést: mitől volt ennyire sikeres Tóth Ferenc báró írása, mi adja irodalmi értékét? A könyv sikerét több síkon lehet vizsgálni. Az Emlékiratok születésének idején Tóth Ferenc már ismert személyiség volt, konstantinápolyi ténykedését rendszeresen figyelték az európai birodalmak követei, de a francia sajtó is tudósított róla. Könyvének kiadásakor joggal számítottak rá, hogy élményeit megosztja olvasóival is. Az emlékiratirodalom mindig népszerű volt, ebben az időben is sok mű született. A mi szempomtunkból ki kell emelni Milady Montague (1689-1762) leveleit. írójuk 1716-ban kísérte el férjét, Edward Wortlyt dipolmáciai útjára Törökországba. Ennek az útjának a hatására írta meg szellemes és szatirikus leveleit, bemutatva a háremek világát. Művét csak 1763-ban adták ki nyomtatásban, de addig is kéziratban terjedt. Tóth Ferenc az Előszóban maga is említi Milady Montague- t, akinek munkájával nem ért egyet, és hitelesebben kívánja ábrázolni Konstatntinápolyt. A báró művének születése idejében az útleírások igen népszerűek voltak. A közönség érdeklődése a 18. század végén az egzotikum felé kezdett fordulni. A tudomány és az irodalom úgyszintém egymásra találtak, igény mutatkozott a dolgok valós és pontos leírására. A korszakban a preromatika vált uralkodó stílussá. A figyelem középpontjába a természet került, az uralkodói udvarok mesterkélt merevsége helyett az egyszerű emberek, a vidék lett az eszmény. A racionalitást az emocionalitás váltotta fel. A tisztaság megtestesítőjévé a természettel szoros kapcsolatban lévő rousseau-i „bon sauvage”, a jó vadember vált. Pontosan ilyen emberekkel találkozhatunk a második részben a tatárok leírásánál. Tóth Ferenc leírásával jutott el ez a vidék az európai köztudatba, amit tovább népszerűsítettek a báró vázlatai alapján készült metszetek. Az Emlékiratoknak tudományos írásként is értékes, az abban az időben még gyerekcipőben járó orientaliszika egyik első megjelenése, amelyhez tudósok is szívesen fordultak. A műből meg lehet ismerni gyakorlatilag az egész Oszmán Birodalmat. Tóth Ferenc nemcsak érdekes dolgokról írt, hanem akkor írt róluk, amikor éppen igény volt rá, mikor a nagyotmondás helyét lassan átvette a tudományos leírás. Stílusa tiszta, racionális, de nem száraz, inkább élénk. Sikerült lekötnie az olvasót, volt ízlése és érzéke a mértékhez. Nem írt érzéki dolgokról, amit kortársai közül már többen megtettek, holott lehetősége volt rá, hiszen bejáratos volt a szultáni palotába, a szerájba. Ennek ellenére a nehezebb utat választotta, ami azonban müve értékét növeli. A műben alig van dátum, az író az idő múlását ritkán örökíti meg, konkrét napokat is csak hébe-hóba említ, kizárólag személyével kapcsolatban. Ez a megoldás azonban kiválóan illeszkedik az ábrázolt világhoz, mert a keleti emberek számára az időnek sokkal kisebb a jelentősége. Ennek ellenére a szerzőnek kitűnő emlékezete van, hiszen leírásai a legapróbb részletre is kiterjednek, gyakran
