Irodalmi Szemle, 2007
2007/7 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Szalay Zoltán: Gondolatok a diszkóban (Mizser Attila: Szöktetes egy zsúfolt területre c. kötetéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE lezetlenül gúnyos költőieskedés csak elrugaszkodás ennek a nyelvnek a talajáról. A regényíró szinte fenntartások nélkül azonosul Szőccsel meg a regény többi szereplőjével, akik töredezett, szétfolyós, lepusztult nyelvet beszélnek. Jogosan vetődik fel a kérdés, hogyan hozható egy szintre ez a „modern népiesség” az irodalmi utalásrendszerrel. A megoldás éppen a lezserségben, a hányaveti hozzáállásban rejlik, mely széles mozgásteret biztosít a szerzőnek: messzire elkalandozhat anélkül, hogy az feltűnő vagy zavaró lenne ebben az „alaktalan” szövegben. Mizser néha mégis túljátssza a szerepét, ami a diszkókultúrába való beilleszkedést illeti, a poénjai ugyanis helyenként eléggé mélyre húzzák le maguk után a szöveget, s azt a látszatot keltik, mintha a „dumán túl” valóban nem lenne semmi érdemleges. Nem ritkák az erőltetett nyelvjátékok (pl.: „A szőcsség zavara.” - 24. o.), illetve az olyan utalások, melyek nem igazán tűnnek indokoltnak és helyénvalónak (pl. nem biztos, hogy Juszt Lászlónak megérdemelt helye van ebben a szövegben). Egyes nyelvi poénok határozottan Z. Németh István, a nyelvakrobata költő megoldásaira emlékeztetnek („.. .fejezte be fölös filóját Szőcs.” - 75.o.), s az ő világával a technikai poénok szerepeltetésében is rokon Mizser regénye. A regényíró ugyanis az írással párhuzamosan egy számítógépes játékot is játszik, egy ókori háborúsdit, amelyben szemlátomást sokkal inkább kedvét leli, mint az írásban; nem kevésbé fontos szereplő maga a számítógép, amelyen a mű íródik, s amely rendszeres „lefagyásaival” hátráltatja a vontatottan haladó regényírást. Hogy emellett maga a szöveg is le-lefagy olykor, valószínűleg nem a technika ördögének tudható be... Mindazonáltal a humor hullámzó minősége, s hogy a poénok között bizony van néhány idétlen is, tulajdonképpen belefér egy ilyen „parttalan regénybe”. S a fogyasztói kultúra mellett mégiscsak megférnek az irodalmi utalások, legfőképp talán azért, mert Mizser a kortárs irodalmi kánonnal szemben is szemtelenül bánik, elsősorban, amikor „trendinek” nevezi az aparegényeket, utalva Esterházy Harmónia caelestisé- re meg Kukorelly Endre Tündérvölgyé re. Sajnos azonban nem tud elég határozott pozíciót felvenni az irodalmi téren folytatott „különbejáratú” vitájában, s ezek az említések így többé-kevésbé hatástalanok a szövegben vagy legalábbis gyengék. A szokatlanság azonban a Szöktetés egy zsúfolt területre esetében nem jelent kíméletlenséget az olvasókkal szemben, a könyv ugyanis olvasmányos, követhető, élvezhető, nem savanyodik bele a saját szerepébe, Mizser Attila tudja, mikor kell váltani és elkerülni az egyhangúságot. Csak mesélni akar, nem elmesélni, ötleteket felvetni, melyek ugyan nem kivétel nélkül sziporkázóak, ám általában jól szolgálják a szerző célkitűzéseit. Némileg félrevezető lehet a regény felületessége, melyet alibizmusnak is tarthatnánk, mondván, a „részregény” müfajmegjelölés felmenti a könyvet az alól, hogy valami igazán mélyet, igazán magával ragadót várjunk el tőle. A csel éppen ebben rejlik: a részregény egy csapda, szövegcsapda, amely hanyagnak és lustának adja ki magát, valójában azonban mindent megtesz, hogy elcsábítson és fogságba ejtsen bennünket, olvasóit. (Kalligram, Pozsony, 2005) Szalay Zoltán
