Irodalmi Szemle, 2007
2007/7 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Kovács Győző: „...akik európai sorsközösségben gondolkodtak” (Fonod Zoltán: Szellemi őrjárat c. kötetéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE „...akik európai sorsközösségben gondolkodtak” (Fonod Zoltán: Szellemi őrjárat című kötetéről) Már korábban is leírtuk (a Repedések a siratófalon ürügyén), hogy Fonod Zoltán újságírónak is vallja magát. E műfajban (s így a publicisztikában is) nem akármilyen rangot vívott ki magának. Ámde Fonod kritikus is, irodalomtörténész is, pedagógus is; akkor még nem beszéltünk a könyvkiadásban betöltött szerepéről. Köteteinek írásai ezekre a pillérekre épülnek. E sorok írója úgy látja: Fonod Zoltán mostani kötetének (a Szellemi őrjáratnak) két sarkalatos, kiemelkedő pontja meghatározó. Az egyik: a világirodalmi távlat felvillantása, a másik: a Fábry-téma, mely (egyéb ilyen irányú tevékenysége o- kán is) kötetének gondolatsorait, írásait szinte „körbefonja”. A cseh/szlovákiai magyar irodalmat és kultúrát a világirodalom (változó) távlatai felől közelíti meg. Olyannyira, mint kiderül, hogy akár egy szlovákiai magyar irodalomtörténetet összefoglaló előadás világirodalmi bevezetője is lehet(ne). Egyaránt figyelembe véve a két világháború közötti és az 1945 utáni korszakot. Az irodalmi irányzatok és stílusok, törekvések és iskolák szellemi közegét vázolja fel, s ebbe, ezekbe helyezi el a cseh/szlovákiai magyar irodalmat és kultúrát. A változások kora, az izmusok kora, az új kísérletek kora ez (a világirodalom), mire elérkeznek a 20. század első harmadába és tovább. Ezen az összegező vonulaton belül kap helyet a kisebbségi irodalom, az egyes írók „arcképei”, könyvek és köszöntők, az önismeret, és nem utolsósorban az „ember és szerep”: az irodalmi és kulturális élet, a globalizáció és a változó világ értékmentő kísérletei. így kapcsolja a világirodalmi irányzatokat stb. Aragonhoz, Thomas Mannhoz, Joyce-hoz, Capekhez, André Gidehez, vagy a „keleti” realistákhoz (So- lohov, Paszternák), Nezvalhoz, s a második világháború utáni neorealizmushoz. Másfelől Füst Milánhoz, Szabó Lőrinchez, József Attilához vagy éppen Fábry Zoltánhoz és Győry Dezsőhöz. Ilyen távlatokban kap helyet - más összefüggésben - például Sőtér István is. Fonod Zoltán gyakran kényszerpályán mozgott, ennek ellenére mindig az irodalom, a kultúra, a művelődéstörténet „életközeiében” maradt, s ez nagy erénynek számított mindig is, ma is. Ezzel együtt, a fentiekből következően érdeklődése és írásai - a „szellemi őrjáratra” is jellemzően - többféle rétegződésűek voltak és maradtak; műfajilag is, tematikailag is. A korábbi írásaival szemben e kötetében a középpontba helyezi, mintegy „kiemeli” az irodalmi-szellemi alkotásokat. Ez a törekvés át- meg átszövi írásait: előrelép, majd visszanyúl (történetileg is), ily módon „tovaindáznak” az írásokban rögzített gondolatai. Köteteit, írásait olvasva néha bizonyos ritmusváltás is érezhető.
