Irodalmi Szemle, 2007
2007/7 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Szalay Zoltán: Gondolatok a diszkóban (Mizser Attila: Szöktetes egy zsúfolt területre c. kötetéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE zárás, a „végső lefagyás” idejét is a „főszereplő”, Szőcs határozza meg. A szereplők önkényesek, s jellemző, hogy nincs nagyon kedvük szerepelni, ennek is tudható be, hogy a történetben minden szétesik, mielőtt még összeállhatott volna. „A perspektíva akkor is több mint pocsék. Kevesebb mint alakuló. ” - „siránkozik” az elbeszélő/regényíró (61. o.), pedig pár sorral feljebb még ujjongva állapítja meg, hogy kész az „ominózus több mint egyharmad”. A szerző szándékosan provokál, egy olyan regényt tár elénk, melyet az írójának nincs kedve megírni, a szereplőknek nincs kedvük szerepelni benne, s úgy tűnik, az egyetlen dolog, amiért ennek a műnek meg kell születnie, az a határidő. Fontos a közeg, melyben a „történet” játszódik: egy dél-szlovákiai kisváros szociográfiailag érzékeny tereprajza jelenik meg a regény lapjain, elfuserált fiatalok, akik diszkóról diszkóra, kocsmáról kocsmára járnak, céltalan életű „részemberek”, még a „gonosztevők” bűne is csak annyi, hogy ellopnak egy csokit a közértből, s ezért kerülnek rács mögé (igaz, valójában bankrablásra indultak, csak a csokiügy miatt odáig már nem jutottak el). „Részéletek” a részregényben, egy szétdúlt, reménytelenül sivár tízezres kisvárosban, ahol tökéletes és véglegesített az unalom és a tespedtség. A mondatok cinikus iróniájából is kiérezhetjük az elhagyatottság szélsőségességét, a továbblépés lehetetlenségét, s ahogy a regény megírhatatlan, úgy az élet is élhetetlen: a lehetetlenség és valószerűtlenség világába érkeztünk. Nem is lehet ezért a regénynek mint olyannak valódi „témája”, a szó klasszikus értelmében, ezért is nem történik semmi, csak a szöveg történik meg, s az már az író feladata (volna), hogy életet leheljen ebbe a szövegbe. S bár a regénybeli regényíró kelletlen és unott, a mögötte álló szerző mindent megtesz, hogy ebbe az engedetlen szövegbe vitalitást csempésszen. Mizser Attila szövege hemzseg az intertextuális játékoktól, nemcsak az irodalmi színtér szereplőit vonja be, hanem a mindennapok fogyasztói világának elemeit is játékba hozza, mondhatni, szinte válogatás nélkül, s ebben nagyon hasonlít György Norbert (vagy Norbert György, ahogy tetszik) Klára című regényéhez, amelyben kísértetiesen hasonló világ jelenítődik meg, mint Mizser regényében, csakhogy a Klára nem merészkedik olyan messzire, mint a „részregény”, az ugyanis minden szokatlansága ellenére is regényszerű regény marad, amely ismeri és használja a klasszikus - ha úgy tetszik, a XIX. századból átörökölt, sokszor, sokak által nyugállományba küldött - epikai formákat. Azonban amíg a Klára elsősorban a szlovákiai magyar közösség által használt magyar nyelv torzulásainak parodisztikus elemeivel operál, a Szöktetés... amellett, hogy szintén nem mulasztja el kiemelni a szlovákiai magyar „létélmény” sajátosságait, elsősorban azzal a lezser rapnyelvvel dolgozik, amely már a szerző korábbi, lírai műveiben is felbukkant. Több kritikus is rámutatott már, hogy Mizser Attila műveinek fontos eleme a rapszövegekkel rokon, MTV-ízű, hanyag, trágár, „beszólós” nyelvréteg, mely a „részregény”-ben mint alapvető nyelvi támpont jelenik meg. Mondhatjuk, hogy a regény elbeszélője számára ez a nyelv kizárólagos, s az ironikus alliterációk, a lep
