Irodalmi Szemle, 2007
2007/7 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2007 - Fónod Zoltán: „Nem az évek számítanak, még csak nem is az álmok...” (Hogya György: Istent látni c. kisprózai kötetéről)
Posonium Irodalmi és Művészeti Díj 2007 „Nem az évek számítanak, még csak nem is az álmok...” (Hogya György: Istent látni című kisprózai kötetéről) Jóleső érzéssel mondhatom, a meglepetés erejével hatott rám Hogya György Istent látni című elbeszéléskötete. A meglepetésnek több arca van. Az egyik, hogy a szerzőnek Metszéspont címmel 1989-ben jelent meg utoljára elbeszéléskötete, írásaival különböző antológiákban ugyan szerepelt (A szabadság szomorúsága,1990; Kapun kívül, Bukarest, 1993; Iródia, 1994; Magyar szárnyvonalak, 1999; Ugrás a semmibe, 2004), folyamatos jelenléte azonban hiányzik. A meglepetés másik arca, hogy hozza a régi formáját, kiváló tollú és tehetségű íróval van dolgunk, akinek magánya és útkeresése a novellái „szőttesébe” kódolt, s az sem kétséges, „térbeli és időbeli kalandozásai - Szeberényi Zoltán megállapítása - napjaink emberének problémáival küszködnek”. És bár az utóbbi évek gyakorlata szerint voltak évek, amikor az írók nem különbözni, hanem hasonlítani akartak egymásra, örvendetes, hogy Hogya György legjobb alkotásaiban „a stílus az ember!” igényét juttatja eszünkbe, és nem a mesterségbeli azonosságot. Megtalálhatók novelláiban életének nyűgei, a kisváros gyötrelmei, kissze- rűségei, sokkal gyakoribbak azonban a bölcseleti jellegű írások, melyekben az írói küldetés, a történelem sorsszerűsége éppúgy felsejlik, mint régmúlt korok mítoszai, művelődéstörténeti adalékai. Az „időtudat” számára tág fogalom, évszázadok/évezredek mozgástereit keresi. A középkori inkvizitorok világát éppúgy ismeri, mint az ókori Mezopotámia, illetve a közép-amerikai indián kultúrák vagy az ókori görögök szövevényes történeteit. Napjaink kórtünete: a testiség gátlástalansága, a tobzódás a szexben - ismeretlen számára. Ha történeteiben ilyen elfordul, egyszerűen bejelenti az eseményt, s számára ez tovább nem „téma”. Utánozhatatlan eleganciával és civilizált fölény- nyel beszél a sorsszerű gondokról, s a „miért vagyunk a világon” szövevényeiről, akár évezredek tanulságait is megidézve.. Igényes intellektuális próza ez, mely az olvasó részéről figyelmet és türelmet igényel. Nem véletlen, hogy Istent látni és meghalni című egyik legjobb elbeszélését Grendel Lajos (a kötet hátlapján idézett véleményében!) „mestermunkának” mondta. Szerelem, hit, igazság, a pogány megkínzottak sikolya egyaránt témája ennek az elbeszélésnek. Itt is, akárcsak más írásaiban, nyilvánvalóvá válik, hogy „mélységes mély a múltnak kútja” a máglyákra rakott „szent könyvek” esetében is. Hőse, Gáspár Antonio esetében a történelem az egyiptomi íródiák, a thaiföldi színész, a spanyol hódítók, s a horogkeresztes egyenruhát viselő orvos és álmai fekete ruhás papja, Diego de Landa, Yukatan püspöke, az inkvizíció képviselője meg a jezsuita papok között feszül. Mert (ahogy Hogya György írja:) „... az írásban a szerző nemcsak önmagát mutatja meg, hanem - önkéntelenül - azt a lel
