Irodalmi Szemle, 2007
2007/7 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2007 - Duba Gyula: „...reneszánsz jellegű szellemi nyitottsága” (Koncsol László életművéről)
Posonium Irodalmi és Művészeti Díj 2007 korban, a támadók ideológiai ütegekből tüzelnek! Koncsolt igazságérzete védi elsősorban. Meggyőződése a fiatal alkotóerők és születő értékek védelmezőjének az igaza, van némi naiv vonása is, valamiféle benső hitre támaszkodó, reneszánsz vonásának érzem! Erkölcsi tartásában a kezdetektől reneszánsz értéket érzek, az emberi alkotóerő mély tiszteletét, mintegy az igazságnak szinte önmagáért való, már- már kultikus védelmét! A másik vonása sokrétű és mindent átfogó érdeklődése! Tudjuk a történelemből, hogy Leonardót a világi és hadi tudományok mellett szenvedélyesen érdekelte a madarak röpte, tehát a repülés lehetősége, de emellett a festészet formakultúrája is, Mona Lisa mosolya. Koncsol reneszánsz jellegű szellemi nyitottsága a- zért fontos, mert a hozzá hasonló alkotó munkájában minden mindennel összefügg! Néhány éves tanítói tevékenysége például, pedagógusi lendülete két évtized múltán nyer ismét értelmet és teret, amikor a Hétben „költőisko 1 át” nyit, majd megírja az Ütemezőt, a korszerű líraértelmezés kiváló kézikönyvét. De ezek a pedagógusi vonások szerkesztői és kiadói munkájában is kiválóan érvényesülnek. Ma számos fiatalabb szerző „legendás” szerkesztőnek tudja őt. Az Irodalmi Szemlét évekig együtt szerkesztettük, nyitottságát és érzékeny intellektusát közelről figyelhettem. Olyan szerkesztőtípus, aki mindig tudja, hogy ügyet szolgál! Márai klasz- szikus polgárai is az Ügyet szolgálják, Fábry is a magyar kisebbség ügyét, Koncsol esetében ez „közüggyé” nőtt: kultúránk és anyanyelvűnk szolgálatává, irodalmunk nemesítésévé, egyetemes eszmények felé való közelítésévé! Bizony, a mi „ügyeink” néha talányosak, már-már megfoghatatlanok. Gyakran meg se fogalmazzuk ő- ket, csak érezzük mélységüket és szolgáljuk, erőnkhöz mérten. Gyakran úgy, hogy szolgálat jellegét nem is vagyunk elég bátrak méltóan értékelni! A hetvenes évek első felében Koncsol, néhány könyve bizonyítja, a leghitelesebb irodalomkritikusunk volt. S emellett kiváló esszéíró! Emlékszünk Fábryhoz írt levelére, cikkeire, ismét fiatalok, immár az „egyszeműek” védelmében! Majd később másik „nagy” levelére, melyet a párttitkárnak, a fő ideológusnak írt, minden lépését morális erők vigyázzák. Megismétlem: az igazság a kulcsszava! Szinte mint a legendás cseh papnak, Húsz Jánosnak! Abban az időben, sokat beszéltünk róla, komoly terve volt, hogy független író lesz, „szabadúszó”, ahogy akkor mondtuk. Belevágott és nem rokkant bele. Fordítás és nyomdai korrektorkodás lett belőle meg nehéz gondok, létgondok egyenesen, de ezeket az éveit is az a fény, valamiféle szellemi sugárzás jellemezte, olyan intellektuális és morális erőtér, mely e- gész életében a tulajdona. Fordításai mellett verseket, Vizesnaplót írt, később köz- szereplést vállalt, évekig írótársaságunk elnöke volt, majd a református egyház országos főgondnoka. A magányos alkotó és közéleti vezető szerencsés közös alkata ő! Ki másnak jutott volna eszébe, kinek lett volna bátorsága, hogy képességeivel egy falu szövetkezetének a krónikásává szegődjön, ennek révén mára felbecsülhetetlen értékű falukutatást és helytörténeti feltárást végezzen?! Az erkölcsi bátorság és sorsvállalás is erős vonásai közé tartozik. A „patonyi krónikás”, ma
