Irodalmi Szemle, 2007
2007/7 - Duba Gyula: Kassák titkai (esszé)
Duba Gyula „...megismerhetnénk és megérthetnénk-e ezekből a korai írásokból a későbbi Kassák Lajost!” Németh László így válaszol 1970-ben, tehát szintén az író halála után, töredékekben: „Kassák a magyar irodalomban a felemelkedő proletárt jelenti... Ami regényében nagy: egy új öntudat kialakulása... Művészi ereje inkább az emlékezete, mint a képzelete... erkölcsös író... A gondolat őt kötelezi, az igazság nála magatartás... Az öntudatos proletár egy új társadalom nemessége, azzal a határozott dogmatikával, szigorú etikettel, amely nélkül nincs nemesség... azért lesz mindig érdekes könyv, mert hű beszámoló arról, hogy dolgozta fel magában az új törvénytárt, hogy öltötte magára az új illemtant egy önerejére utalt magyar munkás... viszont hűtlen lennék magamhoz, ha nem tiltakoznék a kódex szelleme ellen... Mindnyájan autodidakták vagyunk, s az iskola után ott kezdjük, ahol Kassák a műhely után. A baj ott van, hogy Kassák nem ért rá eleget kapni, mert nem akart többet kapni. Nem nyújtotta ki elég soká a kezét, mert ökölbe kellett szorítania. Érdeklődése támadó. Eleve megveti a polgári műveltséget...” József Attila a 35 vers című könyve okán s az értelem nevében osztályharcos lendülettel ítél: „...miféle egyéniség Kassák. Mifajta filozófiába menekül, ha már a valóságot úgy kiejti a keze közül, mint szórakozott halász a síkos halat?” Szoipszistának véli Kassákot, s egy lírai képével kapcsolatban - „árva gyermek vagyok én, akit egy szál ingecskében itt felejtettek a város közepén” - megjegyzi: „...megható volna ez a kispolgári szomorúság, ha értelme volna.” Márai az Újságban így ír 1936. február 22-én Kassákról: „Három történetéből kihangzik valami, ami a korszerű magyar szépprózában nagyon ritka: az írásokban minden emberit megbecsülő párttatlansága csendül fel- pásztorok faragnak így fából bicskával ősi figurákat, Máriákat és juhász a szamáro- nokat, miniatűr terebélyességgel, mint ahogy Kassák bontja ki az előadás szürke anyagából hősei dolgait...” De ismerjük Fábry Zoltánunk Sebezhetetlen menekülés című „műhelytanulmányát”, megelőzve vele József Attila bírálatát 1926-ból, majd egy évvel későbbről Tartalékaktivizmus című írását, melynek első mondata: „Az ak- tivizmus dekadenciája ma már tagadhatatlan tény.” (Mindkét írás a Korparancsban jelent meg 1934-ben.) Ebben az időben indul Kassák új lapja, a Dokumentum (1926), négy főmunkatársa: Déry Tibor, Illyés Gyula, Nádass József és Németh Andor. Nézzük Illyés emlékező véleményét: „Milyen merészen tört új és új területekre, s milyen frissen tartotta az iramot a leghaladóbb áramlatokkal. Szerkesztőnek rossz volt - mert vitaképtelen (úgy értve, hogy sosem hajlott a szóra, de még a tényre is ritkán), ám izgalmas lapot bocsátott közre. Tábort nem tudott együtt tartani, de egybegyűjteni annál jobban, s ez így volt akkor hasznos. Hibátlan egyensúlyérzéke volt, s ez a legkockázatosabb vállalkozásból is visszahozta. Teljes vitorlabontással indult meg a dadaizmus vizein, már azokon, amiket a dagály Bécsig lökött; az autodidakták bizalmával s biztonságával könnyedén, szabadon hajókázott, fölötte gyermekkorának angyalja és bajszos hajókovácsai, ő maga - mint proletár is — Mária kötényében. Lírai költészetének csúcsait járta, s már ért benne a sajátos mestermű az el- lebegés mesterműve, A ló meghal a madarak elrepülnek, (sic!)”
