Irodalmi Szemle, 2007
2007/7 - Duba Gyula: Kassák titkai (esszé)
Duba Gyula valósítani”. Ezért világnézetük „nem a szemlélődés, hanem a cselekvés.” Esztétikai korlátozhatatlanságuk azonban - a szépnek és a rútnak, a művészinek a tagadása tarthatatlan, mert a művészet „az ízlés véges korlátai között mozog”. Kísérleteik modernségének „kellemetlen mellékhatása: a programszerű nemzetköziség.” Törekvéseikben látomásaikat fejeznék ki, a „valóságot tetszés szerint felhasználható anyagnak tekintik, ez a végletekig hajszolt expresszionizmus álláspontja”. Míg Zolnai a Tettel irodalomstilisztikai értelemben foglalkozik, Babits a lapot csak annyiban érinti, hogy irányzatát, miközben a korlátlan művészi szabadságot vallja, programnak minősíti, márpedig - mondja - „mihelyt a szabadságból programot csinálunk, az már nem szabadság többé, hanem megkötöttség és kényszerzubbony”. Babits a konvencióra épít, a folyamatosságra, amely a formakultúrák változása során is mintegy alapvonása-értéke az írásmüvészetnek, a hagyományra tesz, melyet az irodalom nem nélkülözhet. „A művészet bizonyos módon kifejezés, és olyan módon hat, mint ahogy a nyelv. A nyelv pedig régi konvenciók, azaz öröklött hagyománykincs segélyével érheti el csak célját. A művészet, a nyelv hatása asszociációkon sarkailik, s az asszociáció már mindig ősi, hagyományszerű beidegzettségeket feltételez. S ez nemcsak a megértésre, hanem a megérzésre, a legsúlytalanabb hangulati elemekre (is érvényes). Az értelem, a hangulat is aszszociatív...” Babits arra hivatkozik, hogy „az irodalom... mint emberi jelenség, élő szervezet, folyton újul, de újulása szükségképpen folytonos, mint az emberi testé”. A poéta doctus védi a magyar irodalom hagyományos folytonosságát, és a fiatalok szemére veti, hogy „külföldi rokonságot keresnek”. így azonban csupán „formai rabságba” kerülnek és „lelkűk zenéje... félszegen, elnyomorodva illeg a rájuk ké- ny-szerített idegen öltönyben. Egyedül Kassák egyéniségét látom a szabad vers formáiba erőlködés nélkül beleilleszkedőnek.” További érvei a művészi komponálás védelmében szólnak. „Művészi alkotás valóban egyértelmű a komponálással... mélyen a tartalomba gyökerezik, s a stílusig nyújtja ki összefogó, markoló kocsait. A stílus sok máson kívül a kompozíció látható és testhez álló öltönye is: nem, mint nyelv és hangzás, hanem mint tempó, tagolás és építés.” A Tett íróinak stílusát illetően ízléshiányt és a képek túlzott komplikáltságát veti szemükre, „mind a kettő majdnem elvszerű”. S hozzáteszi: „a kompozíció még a formák közé tartozik, míg a nyelv mint szín- és képszövet már tartalom, már nézet- és fantáziatartalom az író leikéből.” Megérti, hogy a Tett költői kozmikus nagy költők akarnak lenni, de „a költőnek nem kell új eszme, hogy új hatást hozzon létre: azért, hogy a művészetben lényegessé éppen a szuggesztív hatás eszköze, a forma válik”. Babits „három-ezer év hagyománya” (Goethe) értelmében a kor a magyar költővezére, s még hoz-zá „modem” értelemben megbecsült egyéniség, a Nyugat szerkesztője, felfigyeltető, hogy bár súlyos ellenérvekkel, ám megbecsülően száll szembe a Tett szerzőinek formabontó avantgárdizmusával. Érvelésében semmi lekicsinylés nincs, sem fölény-érzet, csak a saját mély meggyőződése. Majd hét évtizeddel később Csapiár Ferenc Babits és Kassák című művében úgy véli, hogy „Kassákék... e nevezetes írást már megjelenése pil