Irodalmi Szemle, 2007
2007/5 - TANULMÁNY - Szemet Edit: A korinthoszi szőlő (Szerb Antal: A Pendragon legenda - ma)
76 TANULMÁNY 2. ALBION ÉS ANGLIA A fejezet címe szándékosan kétirányú, egyrészt kifejezi azt a szándékomat, hogy foglalkozni szeretnék a regényben bemutatott Angliával (Albionnal), másrészt azt is elárulja, hogy Szerb Antal mennyire tudatosan rombolta le a múltban Angliáról, az angol létről, elsősorban a brit arisztokráciáról kialakult képet, a „legendát”. Szerb Antal az angol irodalom kiváló ismerője volt s mindemellett az angol népet is kedvelte. Többször megfordult Angliában, s publikációi nemegyszer angol témát dolgoztak fel. Közvetlenül az 1929-es tanulmányútja előtt megírta az első, Chestertonról szóló tanulmányát. (Chestertonhoz egyébként 1936-ban, egy újabb tanulmány erejéig még visszatért.) 1929-ben megjelenti angol irodalom kistükre című tanulmánya, majd ezt követte egy Huxley-ról szóló rövid könyvismertetése. 1933-ban írt egy tanulmányt A mai angol regény címmel. A Hétköznapok és csodák c. művében ( amely „regény a regényről”) egy külön fejezetet szentelt az angol íróknak. S végül 1937-ben az Új angol regényekről írt a Cobdenben. Az első világháború után a világirodalomban meglepő módon Anglia vette át a meghatározó szerepet. Magyarországon a „szellemi sznobizmus” egyszeriben az angol regények olvasását jelentette. Anglia egyre közelebb került a kontinenshez s elvesztette szigetjellegét. Mindez talán azzal magyarázható, hogy a háború utáni felforgatott Európában egyedül Anglia bírta képviselni a szilárd, változatlan, „régi szép időket”. Szerb többször szomorúan megjegyezte, hogy valóban itt lenne az ideje az angol minták követésének az irodalomban - ugyanis adddig Magyarországon az írók túlnyomórészt a francia mintákon nevelkedtek, s nem is sejtették, mennyire elavult a stílusuk. Szerb Antal szerint „itt lenne az ideje”, hogy felszabadult játékos fantáziával, hétköznapokon, helyi és osztály-partikularizmusokon felülemelkedve, végre a magyar írók is eljussanak az időtlen emberi lélekig.11 A szakirodalom előszeretettel emlegeti Chestertont mint Szerb Antal példaképét, sőt mintáját, s Szerb valóban sokat foglalkozott az íróval. Mindig úgy emlegette Chestertont, mint aki a regényeivel, hírlapi cikkeivel, novelláival és tanulmányaival fáradhatatlanul szórakoztatta, tanította és ijesztgette a közönségét - elmondható, hogy valamilyen szinten Szerb maga is ezt tette, s ha nem is mindig a maga idejében, akkor legalább írói utóéletében. „Chesterton az elbeszélésnek egy nagyon sajátos típusát találta ki saját használatára, és ez volt talán legparadoxabb ötlete, ugyanis a hagyományos angol kaland- és detektívhistóriát, a thillert úgy kezelte, hogy az világnézetének hirdetésére és művészi egyéniségének a kifejezésére is alkalmassá vált. Megteremtette a humoros és ugyanakkor, vagy talán éppen a- zért, tartalmában halálosan komoly detektívtörténetet. Kétségkívül az ő detektív- történetei a világirodalom legértékesebb de te ki ívtörtén etei.,m Chestertonnak nem volt különösen nagy véleménye a hagyományos detektívregény-író elődeiről és
