Irodalmi Szemle, 2007

2007/5 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Tőzsér Árpád: Mert a nyelv, akár az éjszaka (Borbély Szilárd szlovák versei elé)

KÖNYVRŐL KÖNYVRE 67

Mert a nyelv, akár az éjszaka*

(Borbély Szilárd szlovák versei elé)

„Amivel a Lepkegyüjtő csapdába csalta, / az a saját vágya volt. Saját teste, amely / a testen túlra vágyott... ” — áll Borbély Szilárd (1964) magyar költő Halotti pompa c. verskötetének (Kalligram, 2004) egyik versében.

Végre egy test, amely önmagán túlra vágyik!

1989-ben Václav Havel az erkölcs, ha úgy tetszik, a lélek forradalmát hirdette meg, s a győztes forradalom megteremtette a legkiábrándítóbb materializmus: a szélsőséges anyagiasság és testiség világát, amelyben, Rilkével szólva, „boctanilag látni a pénz nemiszervét”.

Ebben az új-régi világban a test teljességgel elég önmagának, s minden idegen tőle, ami túlmutat rajta. A szenvedés, az álom, a halál, a remény, a vágy, az áhítat, a szerelem, a szeretet, a szorongás, a csodálkozás, a boldogság kifejezések ma már nálunk (Közép-Európában) is csak idézőjelbe téve írhatók le, s a versben a- karva-nem akarva ironikus konnotációt nyernek.

S ebben a múlt nyelvét, értékeit fúmigáló-hígító-ironizáló légkörben hangzik föl íme Borbély Szilárd komor pompájú-zengésű nyelve: „Élvezte, hogy /ismeretlen erőszakot követhet rajta el, / mert teste tárgy ilyenkor. Szenvedett / akár az állat. De a lelke szabad. Érezte, / a testnek meghalni már szinte élvezet, / ha lelke, mint a báb... A középkori szekvenciák és a barokk-misztikus Angelus Silesius hangján az a Borbély Szilárd mondja újra ezt a keserves személyes élményt, a pogány-antik szerelmi áldozatokon, keresztény misztikán átszűrt mai érzelmi drámát, akit az eddig megjelent hat verskötetében szinte kizárólagosan az ellehetetlenült lírai én, s a személyesnek a „személy nélküli” kimondása érdekelte.

A Halotti pompa verseiben a szerző a lírai lét-értést úgy szabadítja meg az én, a személy önkényétől, a szándék, az akarat torzításától, hogy a középkori és barokk toposzokat és szófordulatokat veszi történéseknek (és veszi őket halálosan komolyan), s ezekhez avatja hozzá diszkréten a modern versformát (az itt, fordításokban közölt opusokban a laza szonettvázat) és a szinte triviálisan mai frazémákat („...kussolj, hogyha duglak!”). Következtében egyszerre szerzünk megrendítően egzakt, objektív ismeretet (ha lehet az „egzakt és objektív ismeret” megrendítő!) legsajátabb szenvedésünkről s a (mai) léleknek a (mai) szenvedésben is felmagasodó, katartikus képességéről, s érezzük magunkat valamiféle nyelv által történő misztikus lét részeseinek.

„Mert a nyelv, akár az éjszaka. Nedves, / megfejthetetlen zörej. Csupa iszonyat, és /formátlan zsigeri sikoltás. Nem emberi. ”

* Megjelent szlovákul, a Romboid 2006/7-es számában, Borbély Szilárd,,szlovák verseinek” kísérő szövegeként. A költő verseit Ján Buzássy fordította szlovákra, a válogatást Tőzsér Arpád készítette.