Irodalmi Szemle, 2007
2007/5 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Szalay Zoltán: Vitorlabontás és nyílt tengeri kalandozások (Haris Éva Vér és vitorla című könyvéről)
66 KÖNYVRŐL KÖNYVRE s még egy újdonsággal is kiegészül, a szemtelenséggel (végre!), s bár a nyelv helyenként még kiérleletlennek tűnik, a gunyoros-keserves, igazi emberi helykeresésről tanúskodó költészet itt már sokkal magasabbra kapaszkodik, mint a magyarságversekben vagy a konok társadalombírálatokban. A harmadik, Országút a szerelemig című ciklustól néminemű gyorsulás, dinamizálás tapasztalható, amely nagyon jó hatással van a könyvre, meg persze az olvasóra, s habár a szerelmes versek egyike-másika Tóth Árpád rég letűnt, légies szépségű világát idézi, a versek egyszer csak rátalálnak magukra, s a könyv üde ereje itt kezd igazán kibontakozni. A megoldás szinte túl egyértelműnek tűnik, mégis működőképes: erotika. Nem vad, nem ruhaszaggató, nem ostorozó, hanem kellően finom, természetes, szivárványos. A szerző itt a „kevesebb néha több”- módszert alkalmazza, apró adagokban, mintegy kis ízelítőkként adagolja az erotikát ezekbe a versekbe, hogy az elnyomja a Tóth Árpád-i lágy romantikát, s utat nyisson egy fiatalos, erős, új látásmódnak, amit a legerőteljesebben a Disszonancia című vers utolsó sora képvisel: „végleg birtokba veszlek, ” Az utolsó két ciklusban a kezdeti bonyolultabb „démoni egzisztencializmust” sivárabb (ezúttal azonban jó értelemben), egyszerűbb gondolati líra váltja fel (nevezhetnénk „csüggedt egzisztencializmusnak” is). Érdekes módon még itt is feltűnik József Attila és a Tiszta szívvel: a Lét című versben: „Egy fészekalja ma- gány/a tulajdonom. Nem eladó. ” A költő menekülése és helykeresése, mely tulajdonképpen az egész Vér és Vitorla alapvető tárgya, ezekben az utolsó versekben csúcsosodik ki; a katartikus felszabadulás helyett azonban keserűséget kapunk, egy „szögre akasztott életet”, szembenézést a reménytelenséggel, amely ezúttal már nem a társadalomból vagy a nemzetből, hanem a személyiségből ered. Ez tehát a költői fejlődés lényege amellett, hogy az alaphang és -hangulat végig változatlan. Haris Éva verseinek egyik legnagyobb hibája talán, hogy nehezen menekülnek bizonyos közhelyektől, pedig a Vér és Vitorla egésze egy egyedi világ építéséről szól, melyben sok izgalmas kalandot átélhetünk, ha vállalkozunk belépni. Ezek a közhelyek vissza-visszazökkentenek bennünket a hétköznapi valóságba, ahonnan ők is származnak. Különös, hogy a zavaró frázisok közvetlen szomszédságában bukkannak fel azok a szemtelen szépségek, melyek a könyv igazi ízét adják. Hogy még egy ilyet kiemeljek: a Summa című ciklus Szívrepesve című darabja egészen finom pornográf versecske, amely bár nem túl ígéretesen kezdődik („A szerelem bárkáján evezek'j, a végére nagyon is belelendülünk a ritmusba („párom farka hegyesen áll előttem. ”). Ami bizonyosan megállapítható, hogy a kötet fő erőssége a kitárulkozó őszinteség, ami nélkül valódi költészet nem is képzelhető el. Haris Éva célja ez: az őszinte beszéd, ez szolgál kiindulópontként egy érdekes költői világ építgetéséhez. (AB-ART, Pozsony 2006) Szalay Zoltán
