Irodalmi Szemle, 2007

2007/1 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (12) (Szabó Lőrincről, tanulmány)

Magyar líra és epika a 20. században (12)

foghasson bele. Ez az opus magnum a Tücsökzene (1947). A Tücsökzenének már a műfaji meghatározása sem könnyű. Mi is hát ez a háromszázhetven tizennyolc soros strófából álló mű? Verses önéletrajz? Regényes vallomás? Verses regény? Versben írott létfilozófiai esszé? Rónay György szerint „A Tücsökzene az emlékezés költeménye, az emlékezés ihletéből fakadt; az emlékezés költői remekműve [...] amelyben egyszerre van jelen a fölidézett múlt is, meg az emlékezés aktusának jelen ideje is. A két szólam egymásba játszik benne.,.”(20) S Rónay György véleményének nem mondanak ellent, hanem azt kiegészítik Rába György meglátásai: „a Tücsökzene egy személyiség születésének és kialakulásának krónikája [...] a mű egy lélek története [...] azért rokona Proust főművének, mert mindkettő létmódja az idő, az ember időbelisége [...] felold a tér kötelékeiből, a jelent időtlenné másítja [...] az idő szolgaságát a létentúli béke időtlenségével váltotta föl.”(21) A ciklus e- gyik kulcsfontosságú darabja A Megszűnt En címet kapta.

De ha nem látták, vagy ha szeretett, aki látta a kényszereimet, aki előtt nem szégyeltem magam, az előtt sose titkoltam, hogyan kábít, mennyire szétszed a világ: mennyire szűkül, szédül s hogy hal át tudatom a tárgyakba, második személyekbe, mily ősi-primitív áram visz, sodor ma is, éppen úgy, mint amikor még sárkány, szél, vasút voltam, vagy, később, napfényes határ, tücsökdal, csillag és szarvasbogár, minden, ami megtetszett - az előtt ma se titok, hányszor szétrepülök a semmibe —, merevűl szemem, szívem lassúi - és üres testemen hogy zúg át oly istenek gyönyöre, akiknek a Megszűnt Én a neve.

Szabó Lőrinc a Tücsökzenében lépett végleg túl a Te meg a világban megszólaló szélsőséges individualizmusán. A világegészet a maga enciklopedikus gazdagságában interiorizálja és építi fel a lélekben. Az egyén és a világ immár nem szembenáll egymással, hanem a személyiség maga is része lesz a mindenségnek, egybeolvad vele. „Minden Én vagyok!” - mondja a ciklus Zene c. darabjában. Kulcsár -Szabó Zoltán szerint: „Az én tehát egyre inkább (a kötetben egyébként végig jelenlevő!) »panteista« metaforika révén reprezentálódik. A panteizmusban találta meg a recepció azt a »világképet«, amellyel egységbe foglalhatóvá vált a kontinuitás és a diszkontinuitás kettőssége.”(22)

Szerelmi költészete. A szerelem témája Szabó Lőrinc lírájában két alkalom