Irodalmi Szemle, 2007
2007/5 - Pomogáts Béla: Magyar tájak - magyar irodalom. (3) Kulturális nemzet (esszé)
8 Pomogáts Magyar tájak - magyar irodalom (3) Kulturális nemzet A sohasem kívánt, mégis bekövetkezett széttagoltság következtében azonban a magyar irodalmi, mi több, a magyar nemzeti tudat szerkezetének is át kellett alakulnia. Európában hagyományosan kétféle nemzetfogalom jött létre, az egyik a francia felvilágosodás, a másik a német romantika szellemi műhelyében. A felvilágosodás filozófusai az „államnemzet”, illetve a „politikai nemzet” ideológiáját hirdették meg, azaz az állampolgárság kritériumával határozták meg a nemzeti identitást, és egy erős központi hatalom által akartak a nyelvileg és etnikailag heterogén államalakulatokból egységes „nemzetállamot” és „politikai nemzetet” létrehozni. Terveiket „klasszikus” formában az erőteljesen, esetenként könyörtelenül központosító francia politika hajtotta végre: az a francia állam, amely a 18. század elején még lakosságának közel felében nem franciául beszélő etnikai csoportokból állt (bretonokból, occitánokból, provanszálokból), a 19. század végére már szinte csak a francia etnikumot ismerte (és ismerte el). Ugyanezt a politikai gondolkodást érvényesítette és érvényesíti a legtöbb közép- és kelet-európai állam, legetőteljesebben Románia: nemcsak a közelmúltban elsodort sztálinista-fasiszta rezsimben, hanem már a két világháború közötti korszakban is. Hasonló törekvések figyelhetők meg a függetlenné vált második Szlovák Köztársaságban is, amely a maga törvényhozásával, így nyelv-, helységnév- és anyakönyvezési törvényeivel a szlovák nyelvnek kíván uralkodó pozíciót adni, politikai gyakorlatában pedig időnként még azokat a határokat is túllépi, amelyeket az „államnemzeti” és „nemzetállami” ideológia megjelöl. A „politikai nemzet” koncepciójával szemben állt a német romantikus bölcselők „kultúrnemzet” fogalma. Ez, már a német széttagoltság következtében is, azt hirdette, hogy valamely nemzet összefogó ereje nem a közös állam, hanem a közös nyelv, a közös etnikai és történelmi tudat, a közös kultúra és hagyomány. Ez a felfogás érvényesült több közép-európai ország vagy nemzet esetében, így a 19. századi lengyel irodalomban, amely a háromfelé szakított lengyel nemzet közös identitását a lengyel kultúrában találta meg. A 19. században máskülönben is általános jelenségnek számított, hogy a nemzet fogalmát nem a körülhatárolt államterület vagy az intézményes állami szuverenitás, hanem a közös nyelv és kultúra határozta meg. Ebben az értelemben alkottak nemzetet az olaszok és a finnek is.
