Irodalmi Szemle, 2007

2007/5 - Juhász Ferenc: A jégverés fehér düh-diadalma (vers)

Juhász Ferenc'

A jégverés fehér düh-diadalma

Akár jégeső tombol, őrjöngve zúz a kertben:

kugligolyó-nagy fejjel, csontcsattanás-csöngettyű

biliárdgolyó tapssal, jéglapláng tányérokkal,

s mindent zöld cafatokká vak angyaltánccal elver,

szilárd vizű fehér angyalhorda-tánccal,

s nézzük a nyárikonyha kék küszöbén szorongva

hogy robban az égig a tajtékhab-atombomba,

az égből hullt ropogás-szilárd fehér őrület-csorda,

az égig fölvirágzó fehér skizoid rózsakert,

a kobra-ágaskodás pikkelylombként csaholva,

ugatva, kopogva, nyögve, nem kímélve az ember

reményét, a halottak földjét fehérré sózva,

a kertet, a temetőket, az átokpalást földet,

s közben villám-lánguszály dörren,

mint a bűn az ördögszívben, a csillogás a könnyben,

s a gyermek apró szivében nem talál védő fegyvert,

imát, kegyelmet, édent, fényszűz túlvilág-tetőt,

s nézi a jég-okádék hányadék-halmait ébren

a nádfödeles kis ház zöld ajtókeretében

rettegve állva, szorongva, nagy szeme rózsa-ében

és fröcsög ajég a nádon, jég-békaporonty-nyáj pattog,

legyező-szilánkká nyílik, fehértoll-szárnyakká,

s táncolnak a kések a mohás, csigaszem-kövirózsás

nádtetőn, a kéményen a jégszáraz késdöfések,

s törik a hagyma, a répa, a zöld petrezselyem-csipkeesernyő,

s a kis kert gőzölög fehéren, mint a penészes spenótfőzelék,

törik a sárgán virágzó krumplibokor csillag-égbolt kontya:

a sárga selyemhólyag-virágcsillagocskák, hólyagcsöcsöcske-zacskók,

a márványbőr sárgarépa-páfrány tollas kalapocskák,

akiknek fehérpiros szíve, mint napcsöcsök a földben,

hosszú bajuszlomb-fogakkal tenyésznek, mint az álom

a csecsemő-agyakban, lógnak fél-ébredés száron,

hulltak az égi temetőből, zuhogtak lánggal csörömpölve

a fénylő koponyák, csecsemő-csonthólyagok, öregek gömbje,