Irodalmi Szemle, 2007
2007/4 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - E. Fehér Pál: Huszonhárom erdélyi év (1977-2000) (Jegyzetek Gáll Ernő Naplójáról)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE Huszonhárom erdélyi év (1977-2000) Jegyzetek Gáli Ernő Napló-járói A memoár-, illetve a naplóirodalom igazi szellemi hazája a magyar nyelvterületen Erdély. Ez nem misztika, nem a manapság annyira divatos Erdély-nosztalgiák folytatása. Valójában Erdélyben Buda törökök általi elfoglalása után olyan bonyolult társadalmi viszonyok alakultak ki, amelyek a közszereplők fokozott felelősségét vonták következményként maguk után. A Habsburgok és a törökök kettős szorításában, a magyarországinál - nyilván a reformáció hatására - lényegesen demokratikusabb belpolitikai közegben a közélet emberei sokszor fogalmazták a „maguk mentségét”, és bár általában ezeket az alkotásokat az irodalom és a történelem kategóriájába soroljuk, de- mai szempontok szerint ítélve - akár a politikai kultúra kifejezéseiként értelmezhetők, hiszen a szerzők, még ha nem volt, nem lehetett reményük a közeli publikációra, mégiscsak a közvélemény, illetve az utókor elé tárták tetteik indítékait, politikájuk magyarázatát, kompromisszumaik természetét. A saját felelősség keresése ezeket a műveket voltaképpen a demokrácia előzetes iskoláivá teszi, hiszen a demokrácia egyik legfontosabb alapelve a közösségi felelősségtudat. Érdekes tény, hogy a múlt században e műfajnak az eredetileg avantgárd folyóiratként indult kolozsvári Korunk szerzői körében talán erősebb reneszánsza támadt, mint más erdélyi szellemi irányzatokban. Gaál Gábor, a legendás szerkesztő - a második bécsi döntés után, amikor a horthysta hatóságok betiltották folyóiratát - az erdélyi emlékiratírók műveiből állított össze antológiát, ami akkor is érdekes tény, ha az indítékok között az anyagi kényszer sem tagadható. Aztán a hatvanas évektől az 1956 után új folyamot indított Korunk szerzőgárdájának legjelesebbjei tették közzé emlékirataikat. Balogh Edgár emlékező kötetei közvetlenül érintik a szlovákiai magyarságot. Balogh Edgár memoárjait sokat bírálták, főként az érintett, addig néma kortársak, részben okkal, ám senki nem vitatta, nem vitathatta, hogy a Hétpróba meg a folytatás, a Szolgálatban korszakos jelentősége: figyelmeztetett egy elfelejtett, hivatalosan és tudatosan felejtésre ítéltetett tradícióra. Nevezetesen a hagyomány lényege: a két világháború között miként ébredt felelőssége és lehetőségei tudatára a trianoni békeszerződés után kisebbségi sorsba sodródott magyarság, főként az ifjabb generációk Csehszlovákiában és Romániában. Ezzel a sorssal - Balogh Edgár előtt - a történettudomány nem foglalkozott, mitöbb: a levéltárak zárva voltak. Maradt az emlék, amely, persze nem lehetett más, mint szubjektív. Viszont óriási lökést és feladatot adott a későbbiekben a tudománynak, a magyarságtudatnak nem különben. Emlékeztetőül néhány cím... Nagy István többkötetes regényes emlékirata,
