Irodalmi Szemle, 2007
2007/4 - Gyüre Lajos versei (Hazám a „magasban”?..., Mire is legyek büszke, Én, a kisebbségi magyar, Mért fáj nekem, A szerelem, A fekete limuzin, Ha majd)
Gyüre Lajos versei A szemem A három Ferkónak tisztelettel Szürke fátyol ködöl, takar, szellő ha fúj, meg se lebben, olvasni kén, s rövid a kar, valami történt mélyen, benn, míg csurgott rád déli verő, nap korongja, fényzuhatag, forrt a tüdő, szív, a velő, s lám, ma holtág, üres patak, mit takar a hulló pilla, csalóka, torz képeket szül, benne idők szele, kínja, s a kinti világ beszükül. S mint forgószélben a kalap, az emlékek feslett mása kibomlik - felhőből a nap - a bányamélyből kiásva. Ám ha volt is, eltűnt, rég volt,- cirkuszi nyúl a kalapban - mert nincs többé azúr égbolt, csak homály a fénylő napban. De benn, hol megül a jóság, szívben, hol a lélek lakik, szemem, ez a vaksi jószág sírva átölel valakit, a kezet, a villanó kést, míg nyílik az azúr égbolt, oszlik a köd, bont kicsi rést, aprót, hunyásnyit, oly rég volt, emléke sincs, mi visszanéz múltban időző kötéssel, pilla se rezdül, s nincs félsz, szemben a gyógyító késsel.
