Irodalmi Szemle, 2007
2007/3 - Tóth Elemér versei (Vallomások; 1. Hívővé tettél, 2. Akár a citerák, 3. Ott a parkban, 4. Most tanulom..., 5. A régi lányt vágyom)
Tóth Elemér versei 3. OTT A PARKBAN Hold ezüstlik az égbolton, egy árva csillag hunyorog. Vén szívemet azzal rontom, hogy felidézem mosolyod. Azt a fényeset. S a mércét, azt a gyönyörű barna lányt, kinek istenek becézték minden szavát, mozdulatát. Ott a parkban, akkor régen, akár a csillag az égen, átragyogtad az éjszakát. S bár jött ránk milliónyi gond, legyűrtük, te s én, a bolond, ki ma is vágyom azt a lányt. 4. MOST TANULOM... Lebújt a nap a láthatár mögött, sötét ruhát ölt már az est, az éj. Fogom a kezed, ne remegj, ne félj, az ágak közt csupán a szél zörög. Az égen még nem gyúltak csillagok, csupán a hold riszálja fönt magát. Kerek vállán ezüstből szőtt kabát, s mint a szemed: világít és ragyog. Itt öleltél, s forrón öleltelek... Ötven éve... Hogy megnőttek a fák...! Ötven éve, hogy szívem rád talált... S bár elűztük a rusnya férgeket; jártunk mindig a keskenyebb úton... Boldog örömünk hát most tanulom...
