Irodalmi Szemle, 2007
2007/2 - ALKOTÓMŰHELYEK, ŐRHELYEK - Csáky Károly: Schoen Arnold (tanulmány)
Csáky Károly dön”.161 Hogy mi lett a Schoen által is jelzett, és feltételezhetően összegyűjtött a- nyaggal, nem tudjuk. Csak az a biztos, hogy újabb kötete e témakörből már nem jelent meg. Talán kéziratai közt még lappanghat valami. Érdemes lenne utánanéznünk, amint ahogyan a közölt szövegek lehetséges és ismert dallamát is jó lenne egy utógyűjtés során lejegyeznünk, s ezzel együtt a tárgyalt kötetet újra megjelentetni. Számunkra Schoen Amold Palóc népdalokhoz írt Előszva különösen fontos és értékes. Leírja itt többek közt azt, hogyan kezdett a gyűjtéshez, milyennek látta a helybeliek viselkedését, jellemét, mik voltak fő jellemzői e kistelepülés népi hiedelem- világának stb. Mint olvassuk, 1908 őszén „csalódott lélekkel” vetődött Ipoly- balogra, s nemsokára egy „hetykehangú dallam” szövegének záró soraira figyelt fel, melyek így hangoztak: ,JLáncot kötök a szívemre,/ Megfogadom, bírok vele. ”. Ezt követően „elegyedi” a falu népe közé, amely „eleinte elfogódva, később barátságosan nyújtott módot, hogy a leikébe s annak külső kifejezésébe, a költészetébe ” belepillantson. így gyűlt lassan össze az a 245 szöveg, ami kötetében megtalálható. Mielőtt ezekről részletesebben szólnánk, nézzük, mire érdemes még a bevezetőben odafigyelnünk. Magát a falut s annak lakóit például így jellemezte: „A nyugati palócok egyik fészke az ősi »Bolug«, Balogh, ma pedig Ipolybalog falu, a- mely Hont megyében Ipolyság és Balassagyarmat között a lassú és sok kanyaro- dású Ipoly folyó jobb partján terül el szalmazsuptetejű házaival. Fehérre meszelt házikóiban, gulyhóiban vallásosság (katholikus), erkölcs, becsület és törvénytisztelet honol, mint meghitt jóbarát s a nem éhező szegénység, mint megszokott bútor. E puritán felfogás zárkózottá, csöndessé teszi a hunti népet s bizonyos keletiség csi- lan meg maradi nembánomságában és sokszor túlzottnak látszó flegmájában. Sodrából nem hozza ki a vérbeli palócot még a palóc Nílusnak, az Ipolynak pusz- títóbb kiáradása sem, mely megrontja, elmossa a »pannalt« (a partot), mire a palóc gazda csak megában dünnyögi, hogy »osztengá megest egylábra meglett csal- val« (csalva). ”/7/ Találóak ezek a sorok, ami arra vall, hogy szerzőjük igen jó megfigyelő volt, belelátott a nép lelkületébe, megismerte mindennapjait, gondolkodását stb. A mai napig mélyen hívő balogi közösség népi vallásosságáról is fontos dolgokat jegyzett le a kutató: „Sok különösséget őrizett meg régi vallási felfogásából, íme: fél a boszorkánytól, amely a marháját megrontja; babonában bízva ku- ruzslásban keres gyógyítást; az ujonnszületett gyermeket, borjút stb. megköpi, hogy megvédje a káros igézettől és ármánytól; az igézéstől retteg (»úgy néz rá, mint az igézet«); nyavalyának nevezi a betegséget vagy valamely nehézséget; fél az éj sötétjének az árnyaitól, a kísértetektől; a csillaghullást emberhalálozásnak nézi; nem szeret a keresztúton átmenni; a borsószemet át nem lépi; vásárt csinálva áldomást iszik s boros poharából kiloccsant a föld szomjas szellemének is; kerülve-kerüli a vén bábát; a szülésznőt bábának hívja; szipirtyónak csúfolja a zsörtölődő öregasszonyt; javas-asszonyhoz fordul tanácsért ügyes-bajos dolgában; a cifrasszonytól félti a gyermekeit; a holdat a holttal kapcsolva emlegeti; bosszút esküszik, át
