Irodalmi Szemle, 2007
2007/2 - SZEMTŐL SZEMBEN - Miklósi Péter: Térben és időben (Beszélgetés Szőke Józseffel)
SZEMTŐL SZEMBEN hogy többségüknek pusztán tiszavirágélete volt. Fájó szívvel mondom, hogy az Új Szón kívül például a Hét is fennmaradhatott volna, ha részint az illetékesek, részint pedig mi mindannyian, szlovákiai magyarok jobban odafigyelünk. Ehhez nem kellett volna több, mint meddő szócséplés helyett olvasókként igényelni is a Csema- doknak ezt a gazdag múltú lapját! Sajnos, a politika szeszélyeivel párosuló esetleges hozzá nem értés okán nem így történt. Mondhatnám szókimondóbban is: a politika önzése miatt. Egyszer lemondtunk mindennemű támogatásról, máskor a hatalom mutatott fityiszt... * Közösségi odafigyelésünk miért olyan esetleges épp a kisebbségi létből adódó dolgainkra?- E jelenség gyökereit elsősorban talán a gondolkodásmódunkban illenék keresnünk. Abban a kissé fájdalmas, bár Fábry Zoltán írásainak tanúsága szerint nem éppen új keletű valóságban, hogy az egymás után jövő nemzedékek mennyire másként vélekednek. Az idősebbek jobbára a múlthoz ragaszkodnak, annak értékeihez kötődnek, a fiatalok viszont teljesen eltérő módon tekintenek az egzisztenciális problémákra. Egyébként is érdemes észrevenni, hogy a kisebbségi közegekben - a többségi társadalmak általános hagyományőrző konvencióitól eltérően -jóval komolyabbak, durvábbak a generációk közötti törésvonalak. Ezért alakoskodás volna elhallgatni, hogy a mulasztás vétke, sajnos, számos tekintetben az én nemzedékemre is vonatkozik, hiszen a második világháborút követő jogfosztottság időszakát lezárandó, az ötvenes években olyannyira el voltunk foglalva a szlovákiai magyar élet építésével, hogy jóformán rá sem hederítettünk az első köztársaság hazai magyar szellemiségének termésére, örökségére. A mai fiatalok pedig még inkább mindentagadók, kevés az olyan múltbéli becs és eszmélet, ami iránt meggyőződésből, őszintén érdeklődnek. Mondjam azt, hogy a szlovákiai magyarság megmaradása szempontjából ez eléggé baljós előjel?! * Kézenfekvő hát a dilemma: fölkészült a szlovákiai magyar közösség arra, hogy feldolgozza, rendszerezze a saját, 1918 óta írt múltját? Történelmi hitelességgel, objektíven, tényszerűen, tudományos igénnyel? Akár saját tévedéseit, hibás értékítéleteit sem elkendőzve?- Csak reménykedni lehet, hogy igen, bár legalább ennyire erősek a kételyeim is. Ez utóbbi bizonyságaképpen elegendő az 1989-es rendszerváltás utáni korszak történéseire gondolni. Az akkori változások szárnyán föllépő emberek közül azok lettek a leghangosabbak, akik olyan illúziókat kezdtek kergetni a szlovákiai magyarság körében, hogy csakis a nagy magyar összeborulás az egyetlen üdvözítő gyógyír a bajaink megoldására. Fennen hangoztatták, hogy majd az anyaország megad mindent, megtesz helyettünk mindent - mi pedig, a szép szavaknak hitelt adva, elhanyagoltuk az itthoni építkezést. A kapkodástól sem mentes zengzetes ígéretek fényében megfeledkeztünk az 1968-as prágai tavasz időszakából megszív
