Irodalmi Szemle, 2007
2007/2 - SZEMTŐL SZEMBEN - Miklósi Péter: Térben és időben (Beszélgetés Szőke Józseffel)
SZEMTŐL SZEMBEN ponálták magukat; viszont akik kevésbé voltak sárosak, fiatal koruk miatt egyszerűen még, úgymond, nem volt múltjuk, azok új témákat keresve és meglepő lendülettel vágtak neki a szerkesztői munkának. Tulajdonképpen egy „kétszínű” helyzet állt elő. Egyrészt: a kommunista párt korifeusai 1968-ban fölismerték, hogy a sajtó mekkora erőt képvisel, ezért úgy határoztak, nem szabad megengedni, hogy ismét hatalma legyen, főszerephez juthasson. Viszont pont ez az utóbbi törekvés a- dott újszerű lehetőséget a politikai okokból elbocsátott szerkesztők helyére lépő fiatal újságíróknak, hogy a szó eredeti értelmében köznapi, az embereket érdeklő és nemegyszer közvetlenül is érintő dolgokról kezdjenek írni. Az pedig már csak amolyan műhelytitok volt, hogy ha a legkülönbözőbb témájú cikkeik, riportjaik első bekezdésébe - hivatkozásképpen - beleszőtték a CSKP ki tudja hányadik kongresszusának „aktuális” döntéseit, akkor az Illetékes Elvtársak általában már nem is olvasták tovább a kéziratot, a szerző viszont a húsz-huszontödik sort követően valami üzenetértékű többletet, a sorok között kiolvasható igazságot is sugallhatott az olvasónak. A husáki konszolidáció szemszögéből nézve tulajdonképpen a sors iróniája, hogy ez a faramuci helyzet a szlovákiai magyar sajtó számára bizonyos fokú fellendülést, tematikai gazdagodást, óvatosan őszinte szókimondást eredményezett. Külön említést érdemel, hogy ekkoriban már vizualitásukban is sokat javultak lapjaink. így például a Hét és a Nő éppen a fényképek számának gyarapodása, job- buló minősége révén valódi képes hetilappá vált, sőt, fokozatosan magazin jellegű címlapfotókat is közöltek. Mindennek velejárója volt még, hogy ekkor már a szlovákiai magyar újságok is munkalehetőséget, fotóriporteri státust, állandó megbízatást adtak, adhattak immáron saját fényképészeiknek. Az ötvenes-hatvanas évek pangása után végre a fotósaink között is megjelent a jótékony hatású konkurencia. * Ha Önnek, Szőke úr, most sommás véleményt kellene mondania a (cseh)szlovákiai magyar újságírás 1949-től eltelt évtizedeiről, akkor miként vélekedne az 1989-ig terjedő negyven esztendő egészéről?- Első látásra, pestiesen szólva, talán döntetlenre venném a figurát. De egy tüzetesebb vizsgálódás eredményeképp e korszak mindennemű cenzúrája meg sokirányú sematizmusa dacára inkább az értékek felé billen a mérleg nyelve. Ugyanis nemcsak az újságírók, hanem a felügyeleti szervek sem voltak mindig a helyzet magaslatán. Szerencsére. így aztán, hál’istennek, sokszor csúszhatott be a lapokba olyasmi is, ami mai szemmel nézve értékes adat, vagy kifejezetten kordokumentum. Ezért úgy gondolom, hogy sajtónkat illetően is itt lenne az objektíven értékelő, több szakmai kérdésben is összegző munkának az ideje. Hogy a (csehszlovákiai magyar újságírás évtizedekre visszatekintő sikereinek s bukásainak summázá- sa ne jusson, ne juthasson a köztudatunkban alig-alig jelenlevő Masaiyk Akadémia vagy az ugyancsak kopott emlékű SZEMKE sorsára. Rossz előjel, hogy feldolgozottság híján már a ’89-es rendszerváltás utáni időszakról is erősen hézagosak az ismereteink, pedig sok lapunk megszűnt, bár legalább ennyi született, noha igaz.
