Irodalmi Szemle, 2007
2007/2 - SZEMTŐL SZEMBEN - Miklósi Péter: Térben és időben (Beszélgetés Szőke Józseffel)
SZEMTŐL SZEMBEN lenő magyar lapok házifotósa lett; később pedig - a szlovákiai magyar sajtó 1945 utáni korszakának legelső főállású fotóriportereként - a Hét vette őt alkalmazásba. Érdekességként talán külön említést érdemel, hogy akkoriban a hivatásos fotóriporter felszerelése sem volt egyéb, múlt egy Flexaret meg egy fénymérő. Ám hogy az akkori viszonyok kellemesebb oldalát is megemlítsem: aki újságíróként, akár egy kölcsönbe kapott fényképezőgéppel, saját maga is fotózott, az a fényképpel illusztrált riport megjelenése után honoráriumot is kapott. Mármint a fényképekért, hiszen ezt a munkát, a cikkírástól eltérően, normán kívül végezte el. * így akár érthető is, ha az akkori idők toliforgatói nemigen forszírozták, hogy a riportútjaikra fényképész is utazzon velük, elvégre az ilyen „konkurenciát” a bukszájuk bánta...- Hát igen, ez szintén közrejátszott. Olyannyira, hogy néha bizony átestünk a ló túlsó oldalára, és az Új Ifjúságban vagy éppenséggel a Szabad Földművesben a háromflekknyi, azaz három gépelt kézirat oldalnyi riportot olykor hét-nyolc fotóval is „illusztráltuk”. Ugyanakkor volt előnye is, hogy a lapszerkesztés folyamatában a fényképek előtérbe kerültek. Például az Új Ifjúságban elhatároztuk - grafikusunk, Kopócs Tibor javaslatára hogy az akkoriban már nálunk is kapható kelet-német Wochenpost mintájára a mi lapunk első oldalán is egy nagy, úgynevezett vezérfotót közlünk. Ez földobta a lapot. * Ön is fotózgatott?- Őszintén szólva igen. Különösen a többnapos országjárást igénylő, vagy a külföldi riportútjaimon. * Botcsinálta fotóriporterként fényképészkaland akadt?- Olykor-olykor. Például amikor 1958-ban a brüsszeli világkiállításra utaztam, Nümbergben kellett átszállni, félnapos várakozással. Eközben látni akartam azt az épületet, ahol a világháború után a híres nürnbergi per zajlott. Kigyalogoltam hát oda, és minden különösebb engedély nélkül messziről is, majd közelről is lefényképeztem az egész objektumot, beleértve az előtte őrszolgálatot teljesítő amerikai katonákat... A rákövetkező évben ennél is meredekebb kalandom volt a hajdani Szovjetunióban, ahová kulturális delegációval utaztam. Amikor odakünn először állt meg hosszabb időre a vonatunk, kiballagtam az állomás épülete elé, a- hol még 1959-ben is ott díszelgett Sztálin szobra. Egy kőhajításnyira pedig a vasúti síneket javították, és ezt a csákányos munkát kizárólag mintegy húsz nő végezte, csak a parancsnokuk volt férfi. Lencsevégre kaptam ezt is, azt is, és iszkoltam vissza a vonatunk nyújtotta biztonságba. * Ha érintőlegesen is, de arról már szót ejtettünk, hogy az 1949 után újraindult csehszlovákiai magyar sajtóban mennyire másodlagos szerepet játszottak a
