Irodalmi Szemle, 2007
2007/2 - Bodnár Éva versei (Küldetés és sors, Olyan az ember..., Depresszió, Becsapottan, Te...)
Bodnár Éva versei S míg minden emlék el nem tűnik, fájdalmasan meggyötör. Miért is óhajtunk szerelmet, ha vádalkut nem köthetünk?! Megfogadjuk: nem hibázunk többé, és mégis újra vétkezünk. Te... Úgy vágyom rád, hogy szétszakít a vágy. Keresnélek, ha tudnám, hogy merre jársz? De gyáva módon magamba roskadok. Boldogtalan és magányos vagyok. Tudom, valahol ott vagy, létezel. Várom a percet, mikor megérkezel. Te, akire vártam, oly sok éven át. Te, akiért szívem szüntelenül fájt. Akinek szerelme gyógyír lelkemre, nem is lehet senki, egyedül csak TE.
/
