Irodalmi Szemle, 2007
2007/12 - Gál Sándor: Esték és hajnalok (elbeszélés)
Gál Sándor szott, s nem sokkal később kilépett a tisztásra egy nagy fülű állat. Először azt hittem a tanyáról szökött meg egy szamár, de apám suttogása mást jelentett.- Szarvasok! Látod? - Látom — súgtam vissza, és bámultam az eddig még csak a szüle meséiből ismert szépséges vadakat, ahogy a bokrok rügyeit csipegették, s ahogy olykor meg-megrázták a fejüket, amikor a bokrokról a porhó rájuk szitált... Sokáig figyeltük áhítattal a rekettyés-nádas vadonban szöszmötölő szarvasokat, de az idő ellenünk fordult, igyekezni kellett, hogy még a korán sötétedő nap végére hazaérjünk. És ugye, a nyulakkal is lesz még mit tenni... így hát ráálltunk az idevezető csapásunkra, s most már nem törődtünk azzal, hogy némi zajt csapunk az erőn át vezető utunkon. Amerre a fák közül kiláttam, a síkságon közelebb és távolabb fekete pontok mozogtak: felébredtek a mezei nyulak, s elhagyták hó alatti alvóhelyeiket, s mostanra fal- kákba verődve igyekeztek a hó alatt lévő eleséghez hozzájutni. Hogy mennyi volt belőlük! Hihetetlenül sok! És ha most és itt ebben a megváltozott időben lehunyom a szememet, fel tudom idézni magamban annak az alkonyainak a látványát, amikor a „csendes vadászat” fortélyait tanultam, s amikor még a nyulak nemzetsége uralkodott falum határában... 2 A téli, csendes vadászat része volt a „varjúzás” is. Mivel erről néhány évvel ezelőtt „Az idő árkai” című jegyzetsorban a legfontosabbakat leírtam, most, vadászemlékeim legmélyéről ezeket az eseményeket-élményeket nem kell előkeresnem. Készen állnak régóta, jelezvén, hogy milyen fontosak és szépek voltak számomra. Nos akkor következzen az egykori varjúvadászat! „Mintha a mesék árnyékában állnék: az idő visszafelé kezd kiteljesedni. A havazás elcsitulásával - melyik időben a sok közül? - látom apámat, ahogy a padlásról lehozza a „varjúvasat”, s ahogy a konyha ablaka előtt álló asztalon a letört kukorica- csővégeket igyekszik fölerősíteni a „varjúvas” peckére. Fontos, precíz munkát igényel a kukoricacsővégek felerősítése, mert ezen múlik a varjúfogás sikere vagy kudarca. Más alkalommal a kukorica helyett félig feltört dió kerül a varjúvas peckére, esetleg - disznótorok idején - egy darab húscafat, zsiger, zsírgöb vagy a pörzsölés- kor megégett bőrdarab. Valahány csalétek kedves a varjak számára. Főleg magas hó, s kemény fagyok idején. Aztán - ahogy fogy a délelőtt - felkerekedünk az ismert varjújárta helyek irányába. Majd a kiszemelt „vadászterületen” apám - milyen fiatal még! - felállítja a csapdákat. A frissen esett szűz hótakarót egy szakajtókosárnyi területen kimélyíti, a felhúzott-felpeckelt „varjúvasat” a mélyedésbe helyezi, utána nagyon óvatosan befedi porhóval, hogy a vasat ellepje mindenhol a fehér kristály- özön, de úgy, hogy a pecekre erősített csalétek messziről is látható legyen. Ezután következik a hosszú-hosszú várakozás. Valamely szénaboglya, szalmakazal vagy testesebb akácfa törzse mögé kuporodva. Azzal a mesebeli szándékkal és hittel, hogy a várakozásban magunk is fatörzs-zsé, szénaboglyává, szalmakazallá válunk. Láthatatlanokká leszünk, felismerhetetlenekké. így eggyé válva a tájjal - immár a tér-kép- tájjal is - azt hiszem, ott - itt? - kaptam az első komoly leckét a kitartás szükségé
